Az ágyon lábak és felsőtestek hevertek, mindegyiknek meg lehetett volna találni a párját, de a hentes nem törődött vele. A lábakat a has vonalában választotta el a testtől. Az emberek még élek, szenvedtek, de nyögni sem volt erejük. A lepedőt mindenhol vér borította. A hentes megrántotta az egyik pár lábat a medencecsontnál fogva, odahúzta az egyik felsőtesthez, és tűvel és cérnával fércelni kezdte őket. Egyáltalán nem törődött semmivel, csak nagy vonalakban dolgozott, nem foglalkozott a kezei között haldokló ember fájdalmával sem. Nem is tudott volna foglalkozni, az eszét teljesen felemésztette a tudat, hogy mit csinál, csak kéjesen vigyorgott, ezeken az embereken akarta levezetni minden felgyülemlett dühét, amiért annyit kellett szenvednie, mert őrültnek titulálták. Most már tényleg őrült lehet, és végre bosszút állhat a világon. Csak átszúrta a tűt a bőrön, a magasba emelte, hogy a cérna megfeszülve átérkezzen, majd ismét szúrt.

Lassan ébredezni kezdtem. Csak azt nem értettem, hogy mért pont én vagyok az az ember, akit egy másik ember lábával fércel össze. Aztán szépen lassan kitisztult a kép, nincs semmiféle őrült hentes, a gyomrom fáj szörnyen, majd beleőrülök. Kitántorgok a fürdőszobába, iszok egy pohár vizet, de nem lesz jobb. Visszamegyek az ágyamba, összegörnyedek a fájdalomtól. Behunyom a szemem, de semmi esélyt sem látok arra, hogy elaludjak. Rettenetesen remegek, a hideg ráz, pedig egyáltalán nincs hideg. Magamra húzom a takarót, de nem segít. Megint kimegyek a fürdőszobába, leülök a padlóra. Semmire sem gondolok, még túl kába vagyok és minden figyelmemet leköti a gyomrom és a remegésem. Bemegyek a szobámba, ránézek sz órára, még mindig csak hajnali fél 4 van, egyáltalán nem múlik az idő. Lassan tántorgok a fürdőszoba felé, útközben felkapcsolom a lépcsőházban a villanyt, hátha észrevesz valaki, mert kiabálni nem tudnék. Kiérek a fürdőszobába, lassan a WC-hez. Hányni kezdek, és kijön a Heroes alatt megevett alma. Egyáltalán nem érzem jobban magam, pedig azt szoktam mondani, ha feljön a téma, hogy én szeretek hányni, mert utána mindig megkönnyebbülök és sokkal jobban leszek. Nekem minden betegség a gyomromra megy, még egy erősebb fejfájás miatt is rókázom, így van tapasztalatom, évente 2-3 alkalom biztosan van. De ez most nem segített, csak érzem, hogy most már üres a gyomrom. Letántorgok a konyhába, a kezem remeg, alig bírok megkapaszkodni a korlátba. Iszok egy pohár multivitamint, sikerül kézben tartanom a poharat, és csak pár cseppet öntök a pohár mellé a pultra. A nappaliba megyek, és bekopogok anyámék szobájába. Bejelentem hogy mi van, bár nagyon nehezen tudok beszélni, csak szavakat mondok, nem mondatokat. A lázmérőt keresem, anyám azt mondja felesleges, úgysem lesz lázam. Vele előtte éjszaka volt ugyanez, hasmenéssel kiegészítve. Azt mondja valószínű kalici, bár nem igazán vizsgálta meg az orvos, csak felírt neki valamit, azt mondta ha hétfőig sem lesz jobban, kivizsgálják. Visszatántorgok a szobámba, bedőlök az ágyamba, bár alig alszom, a villanyt égve hagytam, hogy lássam az órát, és ha rohannék a fürdőbe, ne ütközzek semminek. Az idő nagyon lassan telik, ahogy az órára nézek már fél 9-körüli időt sejtek, a nap már felkelt, világos van, a lámpa már semmi fényt nem ad. Anyám bejön a szobámba, kérdezi, hogy tudok-e iskolába menni. Belegondolok, hogy alig aludtam, rettenetesen fáradt vagyok, valószínűleg felelnék nyelvtanból, ráadásul a gyomrom is görcsben van, úgyhogy kijelentem, hogy nem hiszem. De legalább rájövök, hogy az előbb még csak fél 7 volt, nem fél 9. Sikerül egy kicsit aludnom, fél 10-kor kelek, vagy keltenek, nem tudom. Magamba lapátolok egy kis reggelit, bár nem segít. Felöltözöm, bár 5 perces szünetekkel, mintha próbálnék időt lopni, lefekszem az ágyra, becsukom a szemem, egy kicsit elbóbiskolok, majd folytatom az öltözködést. Lassan kimegyek az udvarra, apám azt mondja, hogy húzzam ki magam, akkor veszem észre, hogy teljesen össze vagyok görnyedve, és nem bírok egyenesen járni. Anyám azt mondja, hogy tegnap ő is így volt, holnapra elmúlik. Egész nap használhatatlan vagyok, nem ebédelek, legalábbis nem emlékszem rá. Arra emlékszem, hogy a nappaliban fekszem a kanapén, próbálok erőt gyűjteni, hogy felmenjek és nekiálljak tanulni. Vagy 1,5-2 órát fekhettem ott, aztán lassan elindulok felfelé, hogy az ágyamban is feküdhessek ennyit. Kimegyek az udvarra olyan 3 körül, bár az idővel egyáltalán nem vagyok tisztában, próbálok fordítani, de minden szót leírni külön erőfeszítés, elbóbiskolok az asztalnál. Aztán felébredek, majd újból elalszom. Kijelentem, hogy nem fog menni. Beveszek egy bogyót, és lefekszem aludni, majd anyu kelt, hogy hozott multivitamint, mert napközben elfogyott. Lemászok a földszintre, bekapcsolom a tv-t, még pont elkapom a Született Feleségek végét, majd jön a Tények. Észreveszem, hogy hatott a gyógyszer, már egyenesen is tudok menni, bár még mindig fáj a pocim. Bekapcsolom a gépet is, bár nem igazán tudok mit csinálni, nem is emlékszem hogy mit csináltam, annyit tudok, hogy a fórumra írtam. Megnézem a Médiumot, majd bezuhanok az ágyba, és másnap arra ébredek, hogy 10-kor anyám bejön a szobámba és kinyitja az ablakot. Gyakorlatilag végigaludtam több, mint egy napot, nem igazán voltam ébren este 6 előtt, utána is csak azért mert már közel15 órát aludtam. A mai napom sokkal jobban telt, bár többnyire a kertben voltam, és semmit sem csináltam egész nap. Most már este van, és mindezt azért írtam le, mert Szilvi panaszkodott, hogy már két hete... Hát ez most jó hosszú és gusztustalan lett. :)