Esküszöm, nem tudtam, mi hiányzott az életemből az elmúlt hónapokban, szimplán most esett le. A stressz.

Két órája legalább felkeltem, és azóta a legkülönfélébb céltalanságokat csináltam, és az egyetlen, amit sikerült megtanulnom, hogy bizony, időnként sokkal hasznosabb az ágyban maradni.

Gondoltam, milyen szuper, hogy végre igényelhetek új útlevelet, meg leadhatom a munkavállalói kiskönyvem. Hát nem, mert a munkaügyi központ szerdán nincs nyitva, így ma sem, mert szombat van. Az okmányiroda meg mért is működne megfelelően. Persze ha minderről az ajtóban értesültem volna, legalább elég indok lett volna, hogy berúgjam és autodidakta módon útlevél-készítésbe kezdjek, de még szerencsére itthon értesültem mindenről. Itt letettem arról a vágyamról is, hogy kávét igyak, mert magamtól az életben nem állok neki ilyesmivel pepecselni. Gondoltam, nem gond, akkor jön a karácsony, sütök egyet, hogy ennyivel kevesebb gond legyen. Mi is kell hozzá? Akkor keressük meg a receptet és menjünk el boltba. A probléma itt akkor kezdődött, mikor a fél konyha felforgatása után sem találtam meg a receptet, amit a mamáméról másoltam le olyan 10 évvel ezelőtt, csak egy gyorsfirkantott hasonlatot, anyu kézírásával, ami határozottan nem az eredeti recept, mert tudom, hogy egytojásos sütemény, két tojással csirizt kapunk. Sütés kilőve, nem állok neki lektorálni egy légből kapott receptet, mikor megvolt a nagyim által kifejlesztett is.

Akkor menjünk be csak úgy a városba családot látogatni, az úgysem árt. Ja, hogy a biciklinek még múltkor leszakadt a sárhányója, és ahhoz itthon kellene lennem, hogy el tudjam vinni szerelőhöz. Menj a francba, mondtam és elindultam a buszmegálló felé. Azt hittem, menten szétverek valamit, amikor megláttam, hogy a következő járat két óra múlva jön. KÉT ÓRA! Hétköznap, fényes délben! Könyörgöm, még az éjszakai járatok is sokkal gyakrabban járnak. Indulok gyalog. Ja, hogy a Blahától sem gyalogolunk a Körtérig, akkor egyszerűbb már letépni azt a sárvédőt. Jó, művelethez felkészülni, leszórni minden felesleges ruhadarabot. Hoppá, ez nem fog menni, ember méretű csavarokkal van rögzítve és bizony legalább a kereket kellene levenni, hogy hozzáférjek. Kurvaélet, vágtam az egészet a sarokba, majd jöttem volna leblogolni az egészet, csakhogy sikeresen eltüntettem a sufniban a napszemüvegem, és fél órát töltöttem azzal, hogy megkeressem. Meddő próbálkozás, szóval keresztet vethetek az alig egy hetes Bertonira.

Mért van az, hogy Pesten minden ezerszer egyszerűbbnek tűnik, és ha valami nem működik A-ban, egy villamosmegállóval odébb B-ben már valószínű működőképes lesz? Vissza akarok menni a civilizációba, MOST!