De komolyan. A családom az őrületbe kerget. Nem tudom, hogy hogy fogom tudni elviselni őket, de unom, hogy nyár van, de még így is kapom az instrukciókat, hogy mikor egyek, mikor fürödjek, mikor feküdjek. Nem az életem 18. évében vagyok? Mért kell engem csesztetniük? Csak lélegezni szeretnék, de nem megy, hogy még a gyász is fojtogat, és ők is ráülnek a nyakamra. Többé nem, nehéz megérteni? Nem vagyok már gyerek, lehet, hogy még felnőtt sem, de gyerek semmiképp. Nehéz ezt ésszel felfogni? És még nehezebb lenne elfogadni, hogy legyen egy kis önállóságom?