- Feladtam a jelentkezésem.

- És hogy érzed magad?

- Kicsit furcsán, egy cseppet megrémít a tudat, hogy lehet, most döntöttem az egész eddigi életemről.

- Végül is hogy csináltad?

- Egyszerűen összegyűjtöttem a szükséges dokumentációkat, érvényesítettem, fordíttattam és postáztam. Mondjuk, lehet, hogy majd érdekesen néznek, hogy a bizonyítvány és a napló magyar másolatát két példányban is elküldtem, de egyet a fordítóiroda, a másikat meg az iskola érvényesített.

- Hogyhogy?

- Hát eléggé böszmén oldották meg, az tény. Az iskolavezetés enyhén szólva magasról tett az egészre. Jogos az osztálytársam kérdése, hogy mi a fenének vannak egyáltalán, Dániában az összes tanuló minden dokumentációját érvényesíteni kell, itt meg pár lap miatt kiakadnak. Komolyan mondom, még én éreztem úgy, hogy magyarázkodnom kell, mert „miért is akarsz te külföldre menni?” kérdésre alig tudtam nem azt válaszolni, hogy „mert el akarom kerülni az ilyen jellegű kérdéseket”.

- Ja, hát tényleg eléggé furán hangzik. Mit gondolsz, összejön?

- Egyelőre azt sem tudom, hogy érvényes lesz-e egyáltalán. A lényeg, hogy megpróbáltam, most vagy elfogadják, vagy nem. Ha nem, akkor megyek tovább Magyarországon, aztán egy év tanulás után egy évet halasztok és megyek külföldre munkatapasztalatot szerezni. Olyan igazit. Apropó, ma bevágódtam a gép elé, és külföldi állásajánlatokat néztem, ha beszélnék oroszul vagy spanyolul, sokkal több esélyem lenne. De beigazolódott a nagy sejtésem, nézegettem az egyiptomi munkalehetőségeket, nem is kell semmi képesítés, elég a nyelvismeret, ott van előtte betanítás. A nyelv pedig angol magas szinten, spanyol/orosz pedig olyan szinten, hogy ki tudd magad fejezni. Német egyáltalán nem kell. Vagy belefér az other kategóriába, amibe a magyar is, persze minimálisan.

- Komolyan Egyiptomba mennél?

- Azért nem akarom ott leélni az életem, de jó lenne gyakorlatot szerezni, jól mutat a CV-ben.

- Ez is igaz. Lényegében Dánia is jó erre. Tényleg, mért pont Dánia? De úgy igazából. Nem az ámítás, nem a körmondatok. Mélyen, legbelül, mi ez a tűz, ami így hajt?

- Nem tudom, nekem innen is biztonságérzetet nyújt az a 20 év különbség.

- Tényleg húsz? A számok sosem hazudnak. Ezt mért nem veszik mások észre?

- Sosem veszik észre. Semmit sem vesznek észre. Vagy észreveszik, de nem teszik szóvá. Szerintem inkább nem akarják észrevenni és nem is néznek túl közelről, hogy észrevegyék a változásokat.

- Csak tartják a kellő távolságot és próbálnak megóvni. „Ki tudja, milyen fájdalmak várnak rád odakinn. Lehet, hogy ennél sokkal rosszabbak. Jobb neked a régi állapot. Válaszd a járt utat, az nem lehet olyan rossz! Nem követhetsz el hibákat. Nem vagy drogfüggő, nem öltél meg senkit… Kivéve talán saját magadat…” Tudod, a változás észrevétlen. Legalábbis másoknak. Te viszont észreveszed. Saját magadban fedezed fel és reméled, jól érzed, mert ez az a személy, aki örökre leszel. Akin már nem kell változtatni.

- Igen, ismerem. Attól tartok, én megtettem. Megöltem saját magam. Most egy esélyem van, egyetlen esély, hogy újra feltámasszam, ami elmúlt, bár sosem lesz ugyanaz.

- Ugyan már, még fiatal vagy, előtted az élet…

- És olyan jó beszélni róla… Köszönöm, hogy vagy nekem.

- Hagyjuk, ki másra számíthat az ember ebben a világban, ha a család és a barátok csak azért vannak, hogy legyenek? Nem az ő hibájuk. Ők ilyenek. Hiszen illetlenség a 'hogy vagy?' kérdésre azt válaszolni, rosszul. Természetes, hogy ott vagy önmagamnak. Magaddal még őszinte lehetsz, mások úgysem mondják, hogy jó vagy.

- Tinának igaza volt, lehet, tényleg pszichológiára kellett volna mennünk. Hiszen milyen jól illene hozzánk. És legalább érdekelne is.

- De ettől is féltél. Mert hagytad, hogy befolyásoljanak. Mindig hagyod. Gyenge vagy. Most mit csinálsz majd az üzleti szakokkal? Hiszen nem is érdekel téged…

- Nem tudom, majdcsak lesz valahogy. Az a legkevesebb, hogy nem érdekel, a legtöbben olyat csinálnak, ami nem érdekli őket.

- De megölöd magad!

- Jobban már úgysem lehet. Azt hiszem azt a pontot már elértem, ahonnan mélyebbre nem lehet süllyedni, innen már csak felfelé visz az út.

- Ez is igaz. Csak ne feledd: légy, ami lennél: önmagad. Ez már elég, hogy megtedd az első lépéseket. Vess meg mindent, miben eddig hittél,csak az elveid tartsd meg, s minden mást tégy fel egyetlen lapra. Hunyd be a szemed és lépj egyet előre határozottan. Vagy a végtelenbe hullsz, vagy szilárd talajt ér a lábad.- És hogy érzed magad?

- Kicsit furcsán, egy cseppet megrémít a tudat, hogy lehet, most döntöttem az egész eddigi életemről.