Nem érdemes hozzám szólni, ezekben a napokban a legapróbb dolgokon is képes vagyok felhúzni magam. Nem fogok végezni a szóbelire készüléssel, ez annyira biztos, mint hogy most itt blogolászok tanulás helyett. Oké, 10%-ot bármin össze tudok szedni, de kicsit jobbra hajtok.

Amúgy is pont most jött össze minden, vagy amúgy is elég régóta halmozódtak a dolgok, a lényeg, hogy most legfőbb ideje lenne egy teljes kibukásnak, de nem érek rá ilyen apróságokkal foglalkozni, most még a takarításra sincs időm, pedig a szőnyeg már alig-alig dereng fel a papírstócok között.

Gondoltam írok, hogy életjelet adjak magamról. Egy hét múlva a banketten fogunk bulájozni, de már azzal is elégedett lennék, ha csütörtök késő délután lenne. (megjegyzés: 13.00-kor kezdek az angollal és 16.00-kor végzek, de nem tudom mivel, mert a cetli, amire felírtam, elveszett az egyik halmazban).

Örültem volna, ha a 11.-esek cseppet nagyobb rutinnal dolgozzák ki az infótételeket, de nem így történt, 5-6 oldalas tételeik is vannak. Nekem sikerült a gazdasági világválság és az amerikai alkotmány témát is két oldalba belesűríteni, még a magyar leghosszabb tétele is csak 3 oldal 4 teljes verset tartalmazva, ergo annak az értelmi tartalma sem több egy oldalnál. Az összes tételeim hossza átlagban egy oldal körül mozog, nem arról szól, hogy mesedélután legyen, hanem hogy közérthető és minél könnyebben megjegyezhető. Ennek ellenére a redundancia üvölt, és át kell dolgoznom őket, hip-hip hurrá.

Mennék be tanévzáróra, mert milyen jó dolog lehet a galériából nézni, hogy mások hogy nyomorognak, de olyan, mint hírközlés ebben a városban csak elképzelésekben létezik, az iskola honlapja csak azért van, hogy elmondhassuk, ilyen is létezik, a városi hírcsatornák pedig még nem ébredtek fel a téli álmukból, vagy egyből meg is kezdték a nyári szünetüket, nem tudom.

Apropó, nyári szünet, milyen jó lenne még egy igazi nyári szünetet átélni… Sajnos nem lesz ilyen, sajnos elrontottam az egész eddigi életem és most kétségek közt vergődöm. Szeptembertől megszabadulok az egész eddigi életemtől, búcsút mondok mindattól, ami az eddigi hétköznapok szürkeségét jelentette. Persze ez a szürkeség közben biztonságérzetet is adott, hiszen akármi történt, tudtam, hogy az iskola állandó, a szobám állandó, az internet állandó, a tévé állandó. Ha kibukok, bármikor bemehetek a nagyszüleimhez panaszkodni, meghallgatnak. Most mindennek búcsút kell mondanom, hogy egy olyan életet kezdhessek, amire jelen pillanatban nem is vágyom.

Hogy mire vágyom? Látod, ezt nem írom le, a vágyakban épp az a jó, hogy sajátok, ezeket senki sem veheti el tőlem, akárhova is sodor az élet. Csak egy pillanatra vágyom, egy pillanatra, amíg a napsütésben állok, a szemem becsukom és elhiszem, hogy minden másképp van, úgy, ahogy lehetett volna, ha minden másképp alakul.