Oké, ezt fontos volt megállapítanom, de tényleg ezt szűrtem le a hétfői nap tanulságaként.

Most akkor az elmúlt hetemről szólnék, hogy megértsétek a történetemet, elmesélem az övékét. Vagy ez J. L. Hewitt szövege, a lényeg, hogy az elmúlt hét eseményeiről írnék vala lentebb.

A sztori pár nappal korábban kezdődik, mikor is nagy unalmamban egy olyan döntést hoztam, hogy jó lenne dolgozni, mert addig sem dögledeznék egymagamban és még extra bevételhez is juthatnék. Így történt, hogy hétfő reggel (inkább délelőtt, de diplomatikusan maradjunk az angol mornignál, vagy inkább kiírom, hogy a 9.47-es vonattal) elindultam Szombathelyre, mert ugye a megyében csak ott vannak diákmunkát közvetítő cégek.

A gotthárdi vasútállomáson kapcsolódott be a történetbe a volt biológiatanárom, aki történetesen szombathelyi lakos, így nem értettem, hogy a nyári szünet derekán egy ilyen korai órán mért Gotthárdról megy Szombathelyre. Elmagyarázta, hogy a bioszérettségi maradékait kellett eltakarítani, gizgazt meg hasonlókat. Aztán egész úton beszélgettünk az életről, munkáról, tanulásról, jelen és múltbéli érettségik hibáiról, egyetemről. Leginkább az maradt meg, hogy mindig a diplomázók családja örül a legjobban a diplomának. Neki a húga fejezte be idén a tanulmányait, szintén Pécsett, és milyen jó, hogy befejezte, mert közben nagyon fárasztó volt. Mármint a húga a családnak. Biztosítottam, hogy nálunk is hasonlóan voltak a dolgok anyuval meg velem is az érettségikor. Szombathelyen aztán elváltak az útjaink, sok sikert kívántunk egymásnak a jövőben és az életben, és mindketten mentünk a magunk dolgára.

Azt gondolom mondanom sem kell, hogy térképpel a kezemben sétálgattam, és háromból háromszor sikerült így is eltévednem, szóval szép teljesítmény, még tőlem is. :P Megjegyezném, hogy a térkép jó volt, én is jól mentem, csak az utcák tekeregtek össze-vissza, nem én voltam a hibás. *bölcsen bólogat*

Az első irodáról kiderült, hogy rendkívüli módon, épp azon a bizonyos hétfőn, csak délután van nyitva. A másodikban kitöltöttem egy jelentkezési ívet, azt mondták, ha lesz valami, telefonálnak. Mondom magamban, persze, majd ha lesz, valószínű, soha. És tényleg nem, ezt az ebédszünetek után kinyitott harmadik, és újfent a legelső irodában is megmondták, ne is számítsak rá, esetleg időszakos szórólapozásra, amit meg nem vállalunk, mert vannak elveink meg felsőfokú nyelvvizsgánk. Előbbit persze szívesen feladnám tisztességes fizetésért cserébe, de nem fogok a nyár közepén a napon aszalódni pár száz forintért napi nyolc órát. (magával az utazási költséggel együtt nagyjából tényleg nullára jönne ki a fizetés) Az egyik helyen ajánlottak egy sárvári munkát, aztán mikor megtudták, hogy hol lakom, már ők sem gondolták, hogy ott kellene dolgoznom. Pedig csak másfél óra innen. :P Legalább egy próbát megért az egész munkakeresés, ha nem is lesz belőle semmi.

Egy kis sétálgatás, nézelődés és fagyizás után (végig zenével a fülemben) az egyik koradélutáni vonattal jöttem haza, és csak a vonatról leszálván vettem észre, hogy egész úton egy másik extanárommal utaztam együtt, aki az első három iskolai évemben felügyelt délutánonként. Egyébként Edit néni névre hallgat, ha valakinek mond valamit. Vele is váltottam pár szót, és közben azon gondolkoztam, hogy a tanárok tényleg vonattal utaznak, és pont azokon, amiken én is.

Rohantam a fordítóirodába, hogy átvehessem a bizonyítványok hivatalos fordítását, de richtig zárva volt, hiába szobroztam ott másfél órát a rögtön jövök felirat előtt. Közben sikerült összefutnom négy volt osztálytársammal is, mint megtudtam, nem csak én unatkozom, ez amolyan kollektív dolog.

Kedden egész nap esett, nem csak az eső, hanem a hőmérséklet is, amolyan fagyjunk meg dolog volt, kabátban is fázós, október. Végül délután elállt az eső pár percre, úgyhogy biciklire pattantam és nyargaltam a fordításokért, amit ezúttal sikerült is átvennem egy kisebb vagyonért cserébe. Már csak az intézményegység-vezetőnővel kellett hitelesíttetnem a magyar másolatokat, ez azonban még váratott magára egy darabon.

Szerdán, mielőtt feladtam a magyar papírokat az Oktatási Hivatalba, még felhívtam a gimit, azt mondták, hogy csütörtökön valamikor, előre nem meghatározott időpontban bent lesz az igazgatónő. Következtetésképp a csütörtököm azzal telt, hogy reggel fél kilenctől fél óránként, húsz percenként telefonáltam, de sosem válaszolt senki. Végül anyu telefonált a lakására, neki sikerült annyit kihúzni belőle, hogy péntek reggel 9-kor ott lesz az irodájában.

Szóval ma is hajnalban keltem, ezért vagyok most is fent, már aláírattam, fel is adtam, remélhetőleg még egy esti járatot sikerül elkapnia, és már csak az iskola kegyességében bízhatok, hogy még elfogadják.