Igazából nem is hallottam erről, csak az egykori kedvenc fórumomból értesültem erről a zenei irányzatról. Teljesen laikusan álltam hozzá, nem volt semmi előítéletem, mivel kisvárosban élek, ilyen embereket sem láttam, itt mindenki teljesen ugyanúgy öltözik, farmernadrág, póló vagy ing, kapucnis vagy sima pulóver, az évszaknak megfelelően vagy bőr (esetleg farmer) vagy pufikabát, a divat olyan egy évvel később ér ide. Erről van egy sztorim, ugye nem is olyan régen hatalmas divat volt a narancssárga pulóver, két éve én is beszereztem egyet. Eléggé furcsa volt, hogy mindenki megnézett, mert még senki sem látott ilyen élénk színű ruhában embert. Ez ősszel volt, nyárra, vagy inkább a következő őszre már szinte mindenkinek volt egy ilyen színű ruhadarabja, nem látszottam úgy ki a tömegből. De a mai napig emlékszem rá, mikor törin néz rám a tanár, én észre sem veszem, mert a nap az ablakon át pont a szemembe süt, aztán megszólal: „Gergő, olyan jól nézel ki!” Az egész osztály röhögni kezd, majd a tanár menteni próbálja a menthetőt: „Vagyis a pulóvered színe, ahogy rásüt a nap.” Na mindegy, azóta ki van jelentve, hogy én jól nézek ki, főleg ha a nap is rám süt. :D

Hogy visszatérjek az emohoz, semmi előítéletem nem volt, még csak ilyen stílusú zenét sem hallottam korábban. Legalábbis azt hittem.

Szóval olvasgatom a bejegyzéseket, direkt nem írok, mert nem szeretném leégetni magam, hogy a vidéki paraszt megint le van maradva a városi dolgoktól. Olvasom a jellemzőit az emo-s embereknek, és nem értem, hogy miről szól, nem értem, hogy hogyha már a '80-as évektől létezik, mért nem hallottam róla korábban.

Amit megértettem belőle:

Kialakulási körülmények: '85-ben, Washington DC-ben egyre több embernek lett elege az agresszívvá vált punk irányzatokból, ezért bár meghagyták a kemény vonalat, de sokkal lágyabb, érzelmesebb, befordulóbb zenét játszottak. Ekkor még csak két kis együttes játszott emotional zenét, de '94-re elterjedt az egész USÁ-ban, átért a nyugati partra (Ami ugye minden agymosás központja, gondoljunk csak Hollywood-ra), és egyre inkább összemosódott az emo elnevezés az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő indie rock-kal. Ez nem is volt akkora probléma, mert addigra az alapító bandák feloszlottak, illetve kis cégeknél adatták ki a lemezeiket, nem kerültek összetűzésbe az új emókkal. Aztán megjelentek a divatirányzatok is, és egyre inkább ezt jelentette elsődlegesen az emo szó, majd az együttesek sorra húzták ki magukat az emo megnevezésből, vagy azért, mert régiek voltak, és nem akartak a mixelt stílusba csatlakozni, vagy azért, mert egyre inkább egyre silányabb jelentése volt az emo szónak, így a művészi függetlenségre hivatkozva (meg persze a régi emósokra), kimentették magukat. Szóval most mindenki emo és senki sem emo, és egy valami éppen Amerikából kiindulva megint a világot ostromolja. Lehet ennek jó vége?

Divatirányzat: répanadrág, pöttyös mintázatú vagy teljesen fekete ruha, vans cipő (erről még nem is hallottam korábban, de a converse már ismerős! :P ), vastag keretes szemüveg, kitűzők, karkötők

Kinézet: fekete, szembe fésült haj, erősen sminkelt arc

Egyéniség: homo, de legalábbis biszexualitás, labilis egyéniség, szinte folyton (mű)depressziós jellem, karvagdosás :shock: , szeret panaszkodni (bár ezt nem értem, aki depressziós, az nem panaszkodik, hanem magába folyt mindent, és a szobájában bőg), nem tesz különbséget fiú és lány között, azaz ugyanúgy néz ki mindkét nem képviselője.

A feketeleves: egy cikket olvasva a nyakamba borult a tudat, hogy a jelenleg emónak nevezett két legnagyobb banda közül az egyiknek az egyetlen lemeze teljes mértékben rajta van az mp3 lejátszómon (Panic! At the Disco), a másikat meg épp abban a pillanatban hallgattam (My Chemical Romance). Most akkor emo vagyok?

De azért megosztanék pár idézetet is (ezek mind egymás után hangzottak el):

„én hányok az emoktól....persze ha vki emo, attól még nem fogom utálni, de maga a style sztem hányinger... :roll: az a sok buzi rózsaszín pasi, aki arra büszke h homokos... :x :x ” - Nikky J.

Hm, kezd szimpatikus lenni ez a stílus. ^^

„Egyetértek.” - Zoralina

Egész jónak tűnik ez az emo! :D

„dettó.
szóval. akkor nekem annyi jött le, h emo az, aki(nek):
fekete arcbalógós haja van, festi magát, buzi, és (népszerű) együttesben játszik.
de, figyusztok, a pöttyös tök jó minta, és tök jók a vans cipők... :roll: ” - Bruin

Bár igazán nem tudom, hogy mennyi ebben az irónia, de én is emo akarok lenni! Hol lehet csatlakozni? :D

De akkor most tulajdonképpen mi van? Mert minél többet tudok meg, annál jobban összezavarodok. Nem tudom, hogy ki kicsoda, most akkor csak magukat sajnáltatják, vagy csinálják magukat sajnáltatottnak, úgy értem keresik a helyzeteket, ami után magukat sajnáltathatják? Mi a fenének jó ez?

Most akkor emo vagyok, mert hallgatom a jelenleg emónak hívott zene két legjelentősebb képviselőjét, akiket úgy ismertem meg, hogy fogalmam sem volt róla, hogy emók? És emo vagyok, mert a hajam is kb így néz ki, csak épp én mindig eligazgatom a szemem elől, ja és éppen szőke vagyok, aki kétségbe van esve, hogy olyan sötétbarna lesz, mint az apja?

Összegzés: Nincs gondom a stílussal, igazából nem szoktam senkit sem megbélyegezni ilyesmi miatt, amíg normális. Ez az emo meg kifejezetten szimpatikus, nem fogok csak azért ellene fordulni, hogy a tömeg mellett szóljak. Sőt, mellé állok, és lehet hogy ez bizonyítja az emo-s kilétemet, hogy direkt keresem az ilyen helyzeteket. Bár inkább szeretek mindig mindenben a kisebbség oldalán lenni, onnan jobban lehet vitatkozni, a vita meg a lételemem. De ki tudja, hogy ez mennyire emo tulajdonság...