És a legelső nap. A nevek szerint én vagyok legelöl. A gyomrom görcsben, a térdem remeg, idegesen nézek végig a termen. A tanárnő ráérősen nézegeti a tételeket, nem-e keveredett közé valami más is. Mintha érezném, ahogy az elmém lassan megbomlik. De mégsem. Végez. Odamegyek az asztalhoz. Nézem a cetliket, mondogatom magamban, hogy Léda, Léda, Léda. Kiválasztok egy keskenyebb cetlit.

Témakör: Látásmódok
Tétel: Tóth Árpád költészete
Feladat: Mutassa be Tóth Árpád szerelmi költészetét 1-2 vers elemzésével!

Szóval Tóth Árpád. Hirtelen elsápadok. Egy ember, akiről alig van pár oldal a könyvben. Lassan az asztalhoz megyek. Dorina rám néz, mosolyog, megköszöni, hogy kihúztam, így ő már nem húzhatja. A kétségbeesésem lassan idegességbe megy át. Próbálom összeszedni a gondolataimat. Csak nézem a verseket, aztán csak jön pár dolog. Erős és határozottnak tűnő, de teljes mértékben határozatlan módon írom a vázlatot. Tegnap még mennyivel több minden volt a könyvben. Nem sok, de mégis, azok a tömött, jól megfogalmazott sorok. A két mű Rímes, furcsa játék és Esti sugárkoszorú. Végzek. Talán előbb, mint kellett volna, legalább is a tanárnő rákérdezett, hogy nincs-e szükségem még néhány percre. Nincs. Minél előbb túl akarok lenni az egészen. Elindulok, leülök az osztállyal szembe a tanári asztalhoz. Nem jön ki hang a torkomon. Felállok és kirohanok az osztályból. Visszajön az a csésze kakaó, amit reggeli helyett fogyasztottam. Aztán mégsem, ott ülök az asztalnál, csak képzeltem, még nincs világvége. Idegesen rakom egymás után a szavakat, az agyam nem is érzi, hogy mit mond a szám. Mintha a külön testrészeim külön életet élnének. Makogok, hebegek és habogok. Megbotlik a nyelvem és dadogok. Nem tudom, hogy mennyi ideje vagyok kint, nem tudom, hogy miről beszélek. Az egész világ idegen lesz. Hirtelen milyen sötét lett. Vagy csak előttem folyik össze az egész világ, és azok a színes fények, amik az árnyakkal táncolnak nem is igaziak? Nem tudom, hogy mit mondtam az előző mondatban. Nem tudom, hogy mi lesz a következő mondatom. Még azt a szót sem értem, amit éppen megformál az ajkam. Mintha egy teljesen idegen nyelven beszélnék. És mégis. Sikerül a végére érnem. Nehezen. Nem tudom, hogy mennyi idő alatt, nem tudom, hogy hogyan, egyáltalán én csináltam? Felállok és elindulok. Csak annyit hallok, hogy szép volt, ötös. Páran gratulálnak. Nem tudom elhinni. Az egész csak álom volt? Most fogok felébredni reggel, verejtékben úszva? És mégis valós. A fagyosan forró levegő hirtelen sokkal kellemesebb. Ott ülök a padban, mozognom kell valamit, mert megőrülök. Kényszeredetten rendezgetem a könyveket és szorongatom a füzetet. Hát vége van, sikerült. Lehet, hogy csak azért, mert a legelső nap legelső felelője voltam, nem tudom. De sikerült a lehetetlen. Reggel a WC felett öklendezve még nem tűnt olyan egyszerűnek, előtte lévő éjszakákon hajnali 2 óra körül sem, de sikerült. Nem az a tétel, amit annyira akartam, de nem is Arany. Hála az égnek!
Még páran felelnek. Hangjuk csak halk zümmögésként jut el hozzám, már nem tudok koncentrálni, a világ fejre állt.
Köszönöm!