Ott ültem abban a teremben, és azon gondolkodtam, hogy is kerültem oda. Körülnéztem és mindenki dolgozott, mindenki tudta, hogy mit csinál, csak én nem. Hogy juthattam tovább, ha most meg kiderül, hogy hülye vagyok az egészhez? Szóval tettem, amit tudtam azon a 15”-os, asztal síkja alá süllyesztett CRT monitoron, a Windows 2000-en (ami szerintem a Microsoft legrosszabb operációs rendszere) és rá kellett jönnöm, hogy az Office 2003-t sem tudom már rendesen kezelni. Nagyszerű. Kb. 5 feladatot tudtam valamennyire megcsinálni a 9-ből, a táblázatkezeléshez és az adatbázis-kezeléshez hozzá sem nyúltam, már a feladatot sem értettem. Nem igaz, hogy a megyéből csak 11-en jutottunk tovább, nem lehetek benn a 11 legjobban a korosztályomban. Abszurd.

Most meg itt ülök, hulla fáradtan, bár aludni nem tudtam. Egyszerűen nincs kedvem semmit sem csinálni, csak kínomban álltam neki blogolni, meg hogy legyen valami indokom a gép előtt ülni és Cranberriest hallgatni. Imádom ezeket a számokat. ♥

Mért van az, hogy nem tudok úgy hangzani, ahogy akarok? Komolyan nem tudom, mi bajom van, de nem tudok jól blogolni. Már nem. Régen láttam, hogy a gondolataim megjelennek a monitoron, ahogy az ujjaim a billentyűket csapkodták. Most meg visszaolvasva olyan az egész, mintha nem is én írtam volna, olyan a hangulata, amim egyáltalán nincs. Szimplán meg akartam jegyezni, hogy dühös vagyok, mert szombaton volt ez a hülyeség, mert hajnalban kellett kelnem, hullafáradt vagyok, de nem tudok aludni, mert ma jelent meg a Harry Potter 7, és ezúttal nem én lehettem az első, aki besétált a könyvesboltba és megvette. Pedig múltkor úgy volt. Meg előtte is. Nem mondom, hogy zavar az OKTV, de olyan rosszkor jött, és kicsit megalázónak is éreztem, hogy mások olyan feladatokat tudnak megoldani, amiket én nem. Oké, ők informatikai szakközépbe járnak, én meg egy mezei gimnáziumba, ők erre specializálódtak, én… Na jó, erre nem tudok válaszolni, elvileg az a heti 6 angol már három és fél éve specializációnak minősül, de mennyi az angoltudásom? Mert nem sok. Ott az OKTV-m még tovább se lehetett küldeni, mondjuk én örültem annak a negyvenakárhány pontnak. Talán 46 vagy 47, a 100-ból, nem emlékszem pontosan. Nem akarom magam másokhoz hasonlítgatni, bezzeg Nick, meg bezzeg Ana, meg bezzeg Lidi, aki bár azt állítja, hogy nem tud annyit angolul, mint én, de én meg tudom, hogy mikor én voltam 8. osztályos, semmit sem tudtam. Mire ő lesz az én koromban, közel anyanyelvi szinten fog beszélni.
Szóval vissza ahhoz, hogy specializáció. Ha utazhatnék az időben, visszamennék, és orrba vágnám magam azzal a felkiáltással, hogy „Te idióta, legalább jelöld be a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolát, mit veszthetsz vele, megtanulsz valamit, amit hasznosítani is tudsz?” Pontosan emlékszem, hogy féltem elmenni ebből a városból. Elbasztam négy kerek évet az életemből. Nem mondom, hogy nem szeretek/tem ide járni, de jobban kihasználhattam volna az időt.

Na ezért nem olyan a blogom, mint amit akarok, mert azt sem tudom, hogy mit akarok. Nagyon durva, hogy randomra állítottam össze a továbbtanulási jelentkezési listámat? Mert még egy rendes célt sem tudok kitűzni magam elé. Látom az építészt, aki kisgyerekként akartam lenni, amíg komolyabban meg nem ismerkedtem a matekkal és fizikával és nem fordult a figyelmem a belsőépítészet felé. Aztán jött a rendezvényszervezés mostanában meg a gazdasági mindenfélék. Mért kell azt erőltetni, ami nem megy? Mért nem hagyom már a francba azokat az átkozott reáltárgyakat és keresek valami szép humán pályát?

Oké, nagyjából bekezdésenként van aláhúzás a bejegyzésemben durva vagy obszcén szó címmel. Már csúnyán is írok? Az biztos, hogy hosszan. Feladom. Mért nem tudok értelmesen egyetlen dologról írni?

Megjegyezném, hogy NEM vagyok depressziós. Jókedvem sincs. Igazából azt sem tudom, hogy mi van.