Itt áll előttem az asztalon, a falnak támasztva. Egyszerűen nézem, de nem merem kibontani. Olyan fura érzés, gyorsabban ver a szívem, érzem, ahogy megemelkedik a vércukrom.

Persze csak egy pillanat lenne átesni rajta, fogni és feltépni a borítékot, de nem merem. Eddig epekedve vártam, hogy megkapjam, most bármit megtennék, hogy pár perccel elodázzam a pillanatot. A pillanatot, amikor az egész életem eldől, mikor megtudom, hogy hol fogok élni az elkövetkezendő pár évben.

Ha elutasítást kapok, nem történt semmi, legalább megpróbáltam.

De ha felvételt nyertem, onnantól az egész életem megváltozik. Kóválygás a pesti éjszakában, villamosok, HÉV, a Budapest Metro, ZP és még ki tudja mennyi lehetőség, ami szertefoszlik. Helyette pedig rengeteg új lehetőség érkezik, élet a biciklizés fővárosában, egy új nyelv elsajátítása, nemzetközi környezet megismerése egy világszínvonalú egyetemen…

A kettő között pedig egyetlen boríték dönt… Ami itt áll előttem, a falnak támaszkodva, és kegyetlenül vigyorog. Vigyorog, mert ő már tud valamit, amit én nem. Még egy utolsó pillanat, mély levegőt veszek és rászánom magam, hogy kinyissam…