Hihhhhetetlenül fenomenális érzés újra a világhálóra csatlakozni. Azt hiszem, hogy az elmúlt két hétben annyi minden történt velem, hogy az bőven egy kisebb bejegyzés-sorozatot felölelhetne, szóval a legjobb lesz, ha a legelején kezdem. Augusztus kettedikén felszálltam egy vonatra, ami elvitt az ismeretlenbe. A keletibe érve már egész jól ismertem a járást, de azért a nagy bőrönd meg az öltöny miatt praktikusabbnak láttam minél kevesebb átszállással utazni, így szálltam fel az első megjelenő hetes buszra. Majd pár megállóval később leszálltam, mert az pont az ellenkező irányba ment, szóval gyorsan uzsgyi egy olyanra, amivel már valójában a Körtérig utazhattam. Itt már sikerült egyből a jó irányba közlekedő villamosra szállni. A kollégiumot minden probléma nélkül megtaláltam, csak volt egy csekélyke problémám: fogalmam sem volt, mit csináljak. Szóval hívtam a drága mentoromat, aki épp csak pár perccel azelőtt kelt fel, hogy megérkeztem, és elmagyaráztam neki, hogy engem nem is ebbe a kollégiumba vettek fel, és hogy hely kellene szerdáig. Végül sikerült keríteni egy szobát, ahonnan épp kiköltözés folyt, szóval gyorsan beszórtam a cuccaimat, majd hívtam Jucot, hogy csináljunk valami programot. (L) Először alig ismertük meg egymást, aztán órákon át beszélgettünk, és minden nagyon szuper volt. Végül búcsút vettünk, és mentem vissza a Wignerbe, mert már kezdődtek a programok. Ekkorra már ismerősöket is lehetett látni, szóval kevésbé éreztem magam elveszettnek. Megtörtént a kolisok beavatása (ha jól emlékszem teszkó pálinkát itattak szegényekkel), és kezdődött a buli. Olyan 10 körül mindenki átvonult a zp-be, és ott folytatódott a szórakozás, de innen kollektív eljövetel már nem volt. Én olyan éjfélig maradtam, ha jól emlékszem.

Vasárnap a program délután kezdődött (ugye a józanodás), a Margitszigetre mentünk piknikezni, beszélgetni és hasonlók. Mi eléggé a végefeléig maradtunk, de végül mindenki vonult a saját lakhelyére, hogy felkészüljön az esti túrára. Az éjszaka közepén, nuku közvilágítással (éljenek a Xenon vakus telefonok) megmásztuk a Gellért-hegyet. Nagyjából végig együtt lihegtünk Liával, meg együtt jöttünk rá a tetőn egy idő után, hogy hideg van. Végül a megmaradt maréknyi kék elindult lefelé, és persze muszáj volt csúszdázni az éjszaka közepén, ez kihagyhatatlan program volt. :P

Innentől az első hét programjai kezdődnek, ez majd egy másik bejegyzés tartalma lesz.