December 24, szenteste éjszakája, 2:16, a karácsonyfa alatt gubbasztva

Az jár a fejemben, mikor utoljára fórumtalálkoztunk, és Nick feltett egy kérdést, hány blogom is volt eddig? Nos rendkívül nehezemre esne összeszámolni, szóval nem is nagyon akarok ezzel próbálkozni, szerintem a számos pontosan körülírja. Hogy hogy jutottam ehhez a témához? Nos, annyi történt, hogy a blog.hu átállítgatós, nem tájékoztatós csalárdságai miatt úgy döntöttem, muszáj leszek ismételten odébb állni, ugyanis számomra fontos, hogy továbbra is megkaphassam a visszajelzéseiteket. Sok egy-egy alkalmas vendégem volt, de az ismerőseimtől sem várhatom el, hogy miattam regisztráljanak egy szolgáltatóhoz, szóval az egyetlen racionális megoldást választottam, a költözködést. Reméltem, hogy a karácsonyi köszöntőt már a freeblog.hu-n tudom elküldeni, azonban idő hiányában (az elmúlt három napom egybefolyó takarítás, ajándékcsomagolás, fadíszítés és dekorálás volt) most próbálkoztam meg az importálással, amivel sajnálatos módon gondjaim akadtak. Úgyhogy jelenleg rajtam kívülálló okokból ez van, majd dolgozom az ügyön. Az is lehet, hogy visszamegyek a wp-re, akkor azonban fel kell áldozni a Maslow-i piramis csúcsát, az önmegvalósítást, ugyanis ott még mindig fizetős a CSS és a html piszkálgatása, erre pedig nem áldozok pénzt. Aki tud valami hiperszuper szolgáltatót, annak várom az ajánlásait.

Ja, hogy karácsony van, ez a bejegyzés címe, és mindenki erről vár legalább pár mondatot. :) Rendben, ha ennyire szeretnéd, akkor írok erről is! :) Boldog vagyok. Hiába ez az eddigi életem legrosszabb karácsonya (a körülmények miatt, meglehetősen fekete és nem a hó hiánya miatt), mégis jól érzem magam. Bár nem kaptam ezer meg egy ajándékot, mint régebben, de nem is kértem. Igazából el sem gondolkodtam rajta, mt kérnék, nem értem rá. De mindazt megkaptam, amire szükségem volt. Úgyhogy következő félévtől saját mikróban melegíthetem magamnak az ételeket, és innentől véglegesen mellőzhetem a közös konyhát és az ételek folyosón történő utaztatását.

Mama velünk töltötte az egész estét, ilyen még sosem volt, legkésőbb 10 körül mindig elmentek haza. Most is itt van, a szomszéd szobában alszik és a holnapot is velünk tölti. Azt hiszem ez a karácsony maga, a család. Aki egyedül maradt, annak sem kell magányosnak lennie, mert ott van az egész családja. Könnyezem. Azt hiszem, most jön ki belőlem mindaz, amit egész nap elfojtottam, félretettem egy dobozba, a dobozt betettem egy szekrénybe, egy szobába, amit bezártam. Napközben nem jutott idő pár percre megállni. Csak egy pillanatra szorult össze a szívem, mikor a karácsonyfadíszek között megtaláltam a papám tavalyi üdvözlőkártyáját, egy gépies mozdulattal a többi közé tettem, a fa alá, és pakoltam tovább a díszeket. A díszeket, amikkel pár éve még a nagyszüleim díszítették a fájukat az előszobában. Nem olyan műanyag színes ping-pong labdák, mint amiket most használnak, hanem gyönyörű üveg madarak, elegánsan ágaskodnak a fenyőn. Kicsit ütött-kopottak, de bennük van a régi évtizedek karácsonya, a nagyszüleim régi lakása, a gyerekkorom felhőtlenül boldog mosolya. Mindez csak most jut eszembe, délután ezek az érzések is abba a bizonyos dobozba kerültek. Akkor sem tudtam, mi lenne a legmegfelelőbb reakció, mikor először mama, majd anyu sírta el magát. Igyekeztem a lehető legtermészetesebben viselkedni, de tökéletesen tudtam, mi megy végbe bennük. Ez egy új karácsony, ilyen még sosem volt. Nem volt probléma, ki kapja a készleten felüli tányérat, és a holnapi ebéd sem lesz már annyira fontos.

Már nem utálom a karácsonyt, hanem tisztelem. Csodálom, hogy mennyi erőt képes adni mindenkinek, ez az igazi ajándék. Ezt nem lehet színes papírba csomagolni és díszes masnikkal díszíteni, ez ott van, mikor szükség van rá. Ott van minden mosolyban, amit elkapsz a fa alatt, ott van az üveggömbökben és ott van minden szaloncukorban. Szeretem a karácsonyt, nem akarom, hogy vége legyen.