Mit kellene tennem? A húgom kapott egy telefont, de nem olyat, mint amilyet szeretett volna, mert azt mondták, hogy többé nincs forgalomban. Aztán hirtelen megint forgalomban lett, és most kell neki. Még nincs egy hónapja, hogy megkapta az új telefonját, de természetesen ha új telefon kell neki, akkor ugrani kell. A gond az, hogy a felelősség az én nyakamba van megint varrva, ugyanis csak akkor kap új telefont, ha a telefonját elfogadom, de mint ilyen meg olyan ajándékot, ergo nem járna nekem semmi húsvétra, csak a húgomtól örökölnék egy telefont. Néha úgy érzem, hogy a bunkóság tetőfokát művelik velem, ha elfogadom, akkor használhatom a telefont, amit a húgom választott magának és tulajdonképpen leselejtezett, ha meg elutasítom, akkor én leszek a gonosz, hogy nem kaphatja meg a telefont, amit akar. Komolyan mondom, adja el a telefont én meg inkább kifizetem a különbözetet, de ne akarja már rám sózni a használt cuccát! Én használom a telefonom már több, mint három éve és nincs gondom vele, igaz, hogy néha szidom, egyszer törölte a teljes telefonkönyvet, de még egyszer sem fagyott le és lehet vele telefonálni meg SMS-t küldeni. Nekem nem kell idióta Nokia, ami dupla kijelzős, kinyithatós, kamerás, infrás meg minden ilyen hülyeséggel felszerelt, imádom az én ősöreg Siemensemet, ami a legelső volt a színes kijelzős telefonok között. Nekem nem kell hűdefasza Nokia 6103, bőven elég a Siemens M55.

Azt hiszem visszadobom, nem fogom másnak a levetett ruháit hordani, van bennem ennyi méltóság, hogy inkább járok büszkén az én őskövületemmel, ha pedig le akarom cserélni, lecserélem, de nem használtra, meg olyanra, amit más választott, hanem olyanra, ami a saját ízlésemet tükrözi, nem kinyitható, fiatalos, sportos, ütésálló és ennyi, nem kell más. Fényképezéshez úgyis ismerjük a fényképezőgépet.

De ez a telefon mizéria amúgy is nagy kívánnivalót hagy maga után. Annak idején nyolcadikos koromban halálra kellett nyafognom magam egy telefonért, mert annyira kellett nekem. Nagy kegyesen megkaptam karácsonyra, de úgy, hogy még a boltba sem mehettem el megnézni vagy valami. A mai napig nem tudom, hogy mi a kedvezményes időszak, mert állítólag Domino Basic csomagban vagyok, és ott két vagy három kedvezményes csomag közül lehet választani. Azóta egy szavam nem volt a telefonomra.

Aztán hallgattam a húgomat, aki hatodikos korában már a kezébe kapta apám régi telefonját, egy tényleg nagyon régi Nokiát, azt korábban én is használtam egy hónapot, szuper telefon volt, az aksija akár másfél hétig bírta, bár csak 10 SMS tárolására volt képes. Hatodikos kora óta szinte minden nap végighallgathattam a cirkuszt, hogy milyen szar telefonja van, milyen ciki neki, így meg úgy, nem is meri használni nyilvános helyen. Persze az is közbejátszott, hogy a telefon tönkrement, valamiért egy nap alatt lemerült az aksi, meg aztán ki is lazult, és folyton kikapcsolt. Én inkább okolom őt érte, az a telefon két embernél vagy öt évig jól működött, mért pont nála ment tönkre? Biztos nem azért, mert a táskáját dobálgatta. Aztán nyolcadikos lett, eljött a karácsony, kijelentette, hogy neki nem kell telefon még, inkább születésnapjára január közepén, hogy akkor már a saját nevén lehessen a telefon. Így is lett, csak épp a boltban már nem volt a kívánt típus, így választhatott másikat. A történetet innen már elmondtam. Azt hiszem a legnagyobb nyugalommal kijelenthetem, hogy nem érdekel mit csinál a telefonjával, de engem hagyjon békén, mert a végén egyszerűen fogom és a földhöz vagdosom a telefonját, mindegy hogy melyik is lesz az.