Nem volt mit írnom, de tényleg nem. Igazuk van azoknak, akik azt írták, hogy hogyha az ember betegen fekszik otthon, nincs kedve írni és igazából nem is tud miről írni. Bár én csak hivatalosan vagyok/voltam beteg, de nem csináltam semmit, amiről beszámolhatnék. Na jó, tegnap és tegnapelőtt mosogattam, amire már hosszú-hosszú ideje nem volt példa, meg még takarítgattam itt és ott. Egyéb nuku.
Ebben a négy napban egy év ment végig a szemeim előtt. Már most aggódom, hogy hogy ki fogok akadni, mikor a legvégére érek, de addig még van négy évem. Kitaláltátok már? Vét nem kérdezem, ő tudja. Most végeztem az első évaddal és össze vagyok zavarodva, olyan jól meg lett csinálva. Még csak egy év telt el, de máris hatásos volt az utalás a legelső részre, majdnem megkönnyeztem (most nem a sorozatot, hanem a történést). Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Akár mindegyik miértet másmire érthetném, és még kiegészíthetném vagy száz másikkal is, de nem teszem, nem bírnám leírni, megfogalmazni a dolgokat. Egyszerűen csak űrt érzek a lelkemben, pedig most nem ért véget sorozat, nem fejeztem be egy új könyvet, csak négy nap alatt néztem meg 22 részt. Láv.

Másról nincs lehetőségem írni, csak nyafik vannak, alig tanultam, pedig kellene.A tavaszi szünetet meg nem tölthetem itthon, sajnálják tőlem azt az átkozott hat (ismétlem hat, csak hat, összesen hat egymás utáni naptári napot, azaz csütörtök-péntek-szombat-vasárnap-hétfő-kedd) amit pihenéssel tölthetnék. Meg esetleg tanulnék, de nem. Majd ülök a fürdőben, és magolom a szavakat a nyelvvizsgára vagy nem tudom. Tudom, hogy önző vagyok (megint és még mindig, örüljek neki, hogy ilyen helyen húsvétolhatok (jipijájjé -.-), de sokkal hasznosabban is el tudnám tölteni az időmet, és sokkal jobban ki tudnám pihenni magam a saját ágyamban.