Június 10, pont egy éve is tragikussá vált az életem, most újra bekövetkezik, ugye? Ha nem is annyira szörnyen. Ott álltam a temetőben és gondolkodtam, mindenről, az elmúlt egy évről. Elmotyogtam pár bocsánatot és köszönömöt. Igen, hálás is vagyok, tudom, nem lenne szabad, de sok dolgot átértékeltem és a változás pont egy éve kezdődött. Sok mindent sikerült elérnem, akár büszke is lehetnék magamra, ha nem mardosná a lelkem a lelkifurdalás.

…és csalódnom kellett magamban.

Tudom, maximalista vagyok, de jobbra számítottam.

Info: 79% (ennyit az OKTV 2. fordulóról)
Magyar nyelv és irodalom: 82% (ugyebár helyesírás -6 pont)
Történelem: 86% (híres-neves pocsék esszék)
Angol: 95% (felsőfokkal, szégyen, hiába legjobb)
Matematika: 96% (na ez az, amit igazán nem értek és aminek őszintén örülök)

A világ megváltozott, ez tény. Vagyis az én világom, új ismeretségek, új barátok, egy cseppet sem bánom. Aki egyik lábával a múltban, a másikkal a jövőben áll, az a jelenre csak sz’rni tud. (ki ismeri fel? :P ) Szerencsére sikerült elengednem a múltat.

A mostani buli vagy mi nem volt olyan jó, mint a múltkori, de nem lehet nem megemlíteni, most is nagyszerű volt. Szeretem a világot, szeretek élni!

Volt vala egy médium rész, amely ihletet adott. (2x02 The Song Remains the Same) Röviden Alison nem tudja a fejéből kiverni a számot, végül a segítségével old meg egy gyilkosságot. A rész minden idők egyik legidegesítőbb és legbátrabb epizódjának kiáltották ki, ugyanis a dal szinte végig szól benne ismétlődve és beakadva. Tudom, Lidi örülni fog, hogy megint miattam napokon át ott lesz a fejében a szong, de nem zavar. :P

Fel lett pakolva a régi blogok tartalma is, azt hiszem, ezek megoszthatók a világgal.

A délután folyamán váratlanul letámadott a vendégsereg és felköszöntött ezen a gyászos napon. Természetesen nem számítottam az egészre, így egyáltalán nem álltam készen. Az elmúlt időszakban minden nap megcsináltam a hajam, felöltöztem, szépen néztem ki. Mivel ma egész nap itthon döglöttem, így kihagytam ezeket a procedúrákat. Káromra, mert sok olyan kép készült rólam, amin valószínű szörnyen nézek ki. 

A nap tanulsága, hogy már tudom, kik is a barátaim. Szinte mindegyik netes ismerősöm felköszöntött, még Bogi is, akivel augusztusban beszéltem utoljára, köszönöm! <3 Viszont az úgy nevezett legjobb barátom, akit cirka 12 éve ismerek, valamiért elfelejtkezett rólam, hiába msn-eztünk közel két órát, nem tudodd egy hepi börszdéjt-et kimondani, pedig ott díszelgett a megköszönés is személyes üzenetként pár embernek. Dánkesőn neki, ezennel kiérdemelte a hű barátság Nobel-díját, nagy tapsot neki.

Van új baráti köröm, akiket imádok, Reni msn-en köszöntött és Krisz is küldött egy SMS-t. Alig pár hónapja ismerem és neki mégis eszébe jutottam. Vasárnap hajnalban említettem (az ő hétvégi házában 'sátoroztunk'), hogy ez életem utolsó napja kiskorúként. A 'sátorozásról' már posztoltam egy keveset, idejét sem tudom, mikor voltam ennyire boldog, hálás vagyok nekik. Ja, meg vagyok hívva jövő hétre is, pontos dátum még nincs, mert egyik nap programom lesz és nem akarnak rászervezni. Olyan kedves tőlük, köszönöm szépen! <3

Az új blogról annyit, hogy az extra extrán nem vált be, a CN-ben meg sok funkció hiányzott, ami egy blogba szerintem kell, például a naptár. Úgyhogy a blog.hu-t választottam, mert itt belenyúlhatok a html-be és a CSS-kódba is, de a dobozokkal könnyen lehet dolgozni. A régi blogjaim tartalma majd felkerül, egyelőre azzal szenvedek, hogy a CN-ből másolom a bejegyzéseimet a wordpress-re, mert ott a hozzászólásokat is van lehetőség visszadátumozni az eredeti időbe, a wordpress-ről pedig majd exportálom és ide importálom át a mindenséget. Persze a wordpress-es blogom tartalmát még cenzúrázni kell, sok olyasmi van ott, ami nem való az egész világnak. :P

Azt hiszem megoldottam a világ rejtélyét.

Ha rossz, ne örülj, hogy csak jobb lehet, mindig lehet még rosszabb. Ne hidd, hogy működik, úgyis rosszra fordul. Mindig. Minden.

Megint rá kellett jönnöm, hogy mennyire nincsenek barátaim. Annyira imádtam a tegnap estét, ma hajnalt és reggelt, még most sem értem, hogy mivel érdemeltem ki a meghívást ebbe a csodálatos baráti társaságba. Gyönyörű emberek, akik ismerik egymást. Voltunk összesen öten a hegyen, sütöttünk, vízipipáztunk, beszélgettünk, megvitattuk a világ gondjait. Olyat éreztem, amit régen nem, boldog voltam.

Aztán vége lett, hazajöttem és azon rágódtam, hogy miért is kerültem oda. Fogalmam sincs, nem érdemeltem meg. De jól esett, hogy vannak, akik emberszámba vesznek. Köszönöm. ♥

Itthon visszazuhantam a depressziómba, felvázoltam az összes lehetséges legrosszabb végkifejletet. Kínomban átrendeztem a szobámat. Tényleg azt hittem, hogy rosszabb nem lehet, de mindig lehet.

Most azon emésztem magam, hogy nekem mért nincsenek olyan barátaim, aki ismer, ismeri minden szokásomat, a gondolkodásomat. Akit felhívhatok az éjszaka közepén, ha valami nyomja a lelkem. Jó lenne valakivel beszélni. Jó lenne, ha valaki megvigasztalhatna. De nincs senki ilyen, csak gyűjtöm magamban a sérelmeket, a problémákat hosszú évek óta és arra várok, hogy jobb legyen, de csak nem lesz.

Boldog életem utolsó gyereknapját. Azt hiszem, ez az utolsó bejegyzésem itt, majd informálok mindenkit az újfent új blogról. Ezúttal áthurcolom a bejegyzéseket is.

Most azért blogolok, mert Juc olyan nagy előszeretettel rágja a fülem érte.

Kedves naplóm, az életem maga a materializálódott unalom. Miután kitakarítottam a fél lakást, komolyan nekiálltam azon gondolkozni, hogy milyen érzés lehet készülni az érettségire, de aztán hamar sikerült elkergetnem ezt az elrettentő rémképet.

Ma voltam Szombathely városában bőrgyógyásznál, aki sok szép dolgot közölt velem, olyasmiket, ami hosszas orvoshoz meg kórházba járást eredményez, de legalább lesz programom az érettségi utánra.

Amelyik nap nem unom halálra magam és épp nem valamelyik sorozatomat bámulom, akkor épp sikerült összehoznom valami programot, vagy egy másik programba meghívatnom magam. Mondjuk tényleg katasztrofálisan nem jönnek össze a programok, ilyen a pénteki majdnem rátóti buli, vagy a mai magyarlaki nemsátorozás. Múlt szerdán infó lett volna, csak épp a tanár elfelejtette, szóval teljesen feleslegesen mentünk be rá. Hehe. Csütörtökön viszont összejött az Ausztriai biciklizés, szóval négyen útra keltünk és újfent megcsodáltuk a güssingi várat, meg úgy az egész várost. Mindig elcsodálkozom, hogy csak egy kicsit vannak odébb nálunk, mégis mennyivel kulturáltabban képesek élni. Na mindegy. Képet teszek be, hogy legyen.

A youtube a google-lel társulva majdnem megmondtam, hogy mit csináljon, mi a büdös akárminek kell folyamatosan törölgetni a videókat? Nem tudom, hogy kinek rossz az, hogy megnézhetjük a kedvenc videoklipjeinket, amik sehol máshol nem fellelhetőek.

Továbbá nem értem, hogy miért van a Justice D.A.N.C.E.-ének két klipje is, a szám továbbra is jó, de nem tudom eldönteni, hogy a két klip közül melyiket szeressem jobban. Ez és ez. Oké, tudom, a szám tavalyi, de még mindig szeretem.

Holnap lesz egy angolom, megtudakolom a töri és a magyar érettségim eredményét, legalább minimális kimozdulás. :)

Egy hét múlva, ugh.

Ui.: és még mindig az. Egyre inkább. Én meg még mindig. Life sucks.

Beteg vagyok. Fáj a torkom, folyik a könnyem, a nyakam alig tudom forgatni és úgy egészében kényelmetlenül érzem magam. Mondanám, hogy milyen jó, hogy mindezt az érettségi után, de mégsem, mert az érettségi utáni ünneplés miatt, azt hiszem tegnap éjjel vagy ma hajnalban túl hideg volt.

Az angol érettségi könnyű volt, bár a javítókulcs alapján a nyelvhelyességben volt egy, a magnón meg két hibám. A magnó mindig a mumusom volt. A nyelvhelyességnél meg szerintem jó, amit írtam, de hát az oktatási minisztériumban (vagy hol) hülyék vannak.

A többi érettségi, hát, ki tudja, a lényeg, hogy túl vagyok rajta, nem akarok beszélni róla, majd kiderül.

Most amolyan nyomorult hangulatban vagyok, reménytelennek érzem magam, meg az egész jövőm. Jó lenne meggyógyulni, mert elvileg keddre már biciklizési program van beiktatva Fürstenfeldbe. Vagy Güssingbe, nem emlékszem pontosan, msn-en meg épp senki sincs fent, hogy rákérdezhetnék, szerintem megint behalt az egész rendszer.

Jut eszembe, rendszer, nekiálltam felújítani a hi5 adatlapom. Már vagy két éve tag vagyok és most kezdtek regisztrálgatni az ismerőseim, és a két éves információk egy cseppet elavultnak tűnhetnek. Meg nagy újítás, hogy magyarul van az egész, eddig angolul toltam, kemény! xD

Jájjamatek. xD Mindegy, a lényeg, hogy felháborítónak tartom, hogy mi kaptuk meg a kétszintű rendszer bevezetése óta a legelső olyan feladatot, aminek nincs megoldása. Oké, hogy van ilyen, de érettségin még sosem volt. A másiknál meg örültem a fejemnek, hogy ekvivalensen alakítgatva egész számok jöttek ki. Az a logaritmusos akármicsoda volt. Na, szóval ki mennyi narancsot vett? xD Igen, voltak gagyi feladatok is.

Aki meg cöveket akar gyártani, az fogjon egy karót és hegyezze ki az egyik végét, most mit kell itt formára vagdosni, wazze? Rájöttem, hogy kicsit túlbonyolítottam, aztán el is rontottam. Mert ugye okosan kiszámoltam a cövek kerületét, aztán meg ahogy számolgattam, mert ugye palástokat számoltam, a kerületből hirtelen terület lett. Mert ugye, ahelyett, hogy kiszámoltam volna a testek felszínének összegét, majd levontam volna belőle a négy körlapot, minden részt egyenként számolgattam, ami még nem is lett volna gond, ha nem hülyeséget irkálok. Maximum 9 pont. Ehem, meg a többi. Most már úgysem lehet rajta változtatni, de ma egyértelműen nem matekos logikám volt. ^^

Most meg annyira semmilyen hangulatban vagyok, szabályosan hiányzik a házi feladat írása, a magolás, puskaírás, készülés, az egész mindennapos stressz. Oké, jó dolog, hogy nem kell folyamatosan idegeskednem, a karikák is fogynak a szemem alól, de ez annyira szürke, most a színfolt a tv programja. Bulizni kéne, csak hát két érettségi között nem szép dolog bárhova is menni. Jajjaj.

Tegnap életem egyik legfurcsább álmát álmodtam, azt, hogy nem tudok aludni. Annyira biztos voltam benne, hogy igaz, úgy éreztem, hogy órákon át forgolódom, aztán ránéztem az órára, és azt láttam, hogy 22:06-van, szóval nyugtáztam, hogy még nincs késő, ha nem soká elalszom, még tudok kipihenten érettségizni. Miután felébredtem, jöttem rá, hogy csak álom lehetett, mivel éjfél után feküdtem le, és a 10 óra semmiképp sem stimmel. Na mindegy, a lényeg, hogy az egész napomra rányomta a hangulatot, hogy nem tudtam aludni, közben meg igen. :)

Olyan jól telt az egész nap, a ballagás hatalmas poén volt, nem tudom, hogy mért gondol rá mindenki úgy, mint egy szomorú akármire. Nevetésben törtünk ki, mikor mindenki elfelejtette a szöveget, vagy valami baki jött közbe. Végig vicces megjegyzéseket súgtunk egymás fülébe, ahogy a négy év alatt mindig. Semmi tragikus nincs benne, az egész egy jó buli.

Egész nap boldog voltam, vagy bosszankodtam, és alig pár perce teljesen véletlenül ráakadtam egy videóra a youtube-on. Mácsai Dániel, 1990-2007. Autóbaleset. A képeit elnézve és a pozitív hozzászólásokat olvasgatva egy olyan ember lehetett, aki mindig lenni akartam. Kedves, felszabadult, barátságos, jó kisugárzású. Csak egy nappal volt idősebb nálam, akár én is lehettem volna, ha az élet másképp hozza.

Azt hiszem, mindenki tudja, miről beszélek. Sajnos tudom, hogy milyen elveszíteni valakit. Nem olyan valakit, aki bár közel állt hozzánk, de idős volt, és szenvedett, a távozása kiszámítható volt. Egy olyan valakit, aki része a mindennapi életünknek, bár nem tudunk róla. És egyszer csak vége mindennek. És rájössz, hogy sosem hallod többé azt a csengő kacagást, vagy látod azt a mindig kedves arcot. Csak úgy. Átkozom 2007. június 10-ét. Tudod, hogy mit csináltam akkor? A számítógép előtt ültem, mint mindig. Azóta nem tudtam elindítani azt a játékot. Rájöttem, hogy amíg egy varázsdoboz előtt ülök, az élet eliramlik, és rájöttem, hogy az én hiányom sokkal kevésbé lenne feltűnő. Azóta gyászoltam, majd továbbléptem. Vagyis ma délelőtt, a temetőben Kitti sírjánál állva még így gondoltam, egészen addig, míg nem láttam ezt a videót. Rájöttem, hogy sosem lehet teljesen elfelejteni a fájdalmat. Rájöttem, hogy a fájdalom csak elhalványul, de ahányszor azt hallom, hogy valaki 17 évesen eltávozott, mindig eszembe jut.

2007 nyara a feldolgozás időszaka volt. Rengeteget gondolkodtam akkoriban, és sok mindenre rájöttem. Az élet túl rövid, hogy elvesztegessük. Élni szeretnék, ahogy Dani élt. Ahogy Kitti élt. Hogy hogyha valaki úgy dönt, hogy nekem is távoznom kell, valamit én is hátrahagyhassak. Önző vagyok? Talán. De nem túl nagy önzőség, hiszen nem csak magunkat tesszük boldoggá, hanem a környezetünket is, minden mosollyal, amit adunk, minden bíztató szóval, amit megosztunk, minden kedvességgel, amivel másokat segítünk. Az utóbbi időben próbáltam változni, igazán próbáltam, de rájöttem, hogy koránt sem olyan egyszerű, mint aminek elsőre tűnik. Az emberek elkönyvelnek, beskatulyáznak, hatalmas erőfeszítésekbe kerül, hogy megváltoztasd a véleményüket rólad. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehetséges, csak nem szabad feladni, ettől máris jobb emberek lehetünk.

Tudom, különc vagyok, hogy ezzel foglalkozom az én napomon, amiből csak egy van az egész életben. De nem tehetek róla, ez vagyok én, és ezen nem is szeretnék változtatni.

Hihetetlen, de most nem tudok aludni. A középiskola befejezése súlyos következményekkel járhat, ha nem pislogsz laposakat az összes órán a fél napodon át, sokkal kevésbé leszel fáradt.

Egy bizonyos tanár hivatalosan is megbaszhatja, nem érdekel, ha megtudja. Gerinctelen hazudozó. Más mondanivalóm nincs. Ja, a szerenádozáskor sem volt képes kijönni. Meg kellett volna dobálni a házát WC-papírral. Amúgy a szerenád viszonylag jó volt, csak azt nem értettem, hogy mért panaszkodik mindeni, hogy hűű, mennyit gyalogoltunk. úgy saccolom, nem lehetett több 6-7 kilométernél. Oké, lehetséges, hogy a biciklizéstől erős és szép lábaim lettek *szerény*, de nekem egyáltalán nem volt fárasztó.

Mielőtt valaki megkérdezné, nem, nem kaptam semmit sem ballagásra, sőt, nem is ünnepeltük a ballagást sehogy sem, lévén, hogy szombaton lesz. Mert ez hagyomány, a ballagás mindig az érettségik előtti utolsó szombaton van reggel 10-kor. Sokkal praktikusabb, mint egy tanítási napon megtartani, mert így nem kell a fél világnak szabadságot kivenni, mert Szentgotthárdon ballagás van. Az meg, hogy a szünet közepén, kit érdekel? Mintha 9-től 11-ig nem lenne mindenkinek szerdáig szünet, örüljenek neki, mi is megtettük tavaly. Meg azelőtt. Ja, én akkor nem, unokabátyám ballagott, de azelőtt igen.

A postai kaland folytatása: beértem a postára, mindenki csodálkozott, hogy mit keresek ott. Egyből emlékeztek, hogy én telefonáltam, és ők megmondták, hogy nem jött meg. Én meg megmondtam, hogy de megjött. Akkor felhívták a kézbesítőt, és kiderült, hogy tényleg megjött, csak elfelejtett értesítőt hagyni, azóta pedig a küldeményemmel a város másik felén, olyan 15 kilométerre leledzik Farkasfán, de felajánlották, hogy megvárhatom. Meg is vártam, aztán meg csak úgy egy személyi meg semmi nélkül aláírtam. Azért eléggé szabadon értelmezik a levéltitok fogalmát. ^^

Szerdán felmentem volt Körmendre átvenni a nyelvvizsga bizonyítványt. Ja, kétszer beszéltem az ügyfélszolgálatos csajjal, azt mondta, hogy persze, leküldik Körmendre, csak még nem érkezett meg. Aztán hétfőn kaptam az e-mailt, hogy megjött. Szóval szerdán a bolondballagás után vonatra szálltam, és hiperszuper sebességgel zakatoltam Körmendre. Aztán a csaj nem győzött bocsánatot kérni, mert a bizonyítványom Szombathelyen volt. Persze az e-mailt is onnan kaptam, csak honnan tudja azt a jóember, ha az egész üzenet annyiból áll, hogy

'Kedves Vizsgázó!!!

Nyelvvizsga bizonyítványodat átveheted itt a Katedrában 10.00-18.00 óra között.

Üdv.Aliz'

Igen, tekintsünk el a formalitási hibáktól. Én bementem a Katedrába. Csak épp a körmendibe, nem a szombathelyibe, mert azt elfelejtették odaírni. A galibát az okozta, hogy a két központ egy és ugyanaz, így Körmenden jelentkeztem, Szombathelyen vizsgáztam. Éljen a bürokrácia. Szóval az egyik gimnáziumi tanártól vehetem majd át kedden, Gotthárdon. Minden esetre megmondták, hogy milyen kedves vagyok, hogy nem akadok ki. Tényleg nem akadtam ki, oda is meg vissza is osztrák vonattal jöttem meg mentem, szóval nem probléma. Visszafelé a jegyem sem kezelték le, lehet, hogy azért, mert épp aludtam. Vagyis azt hiszem aludtam, mert Csákányra nem emlékszem. Szóval egy félig használt Körmend-Szentgotthárd retúrjegy eladó. Kábé MOST jár le. :)

Holnap ballagás, most meg mindjárt indulunk ebédelni. Végre, mert már éhen halok, nyolckor már magamtól felébredtem, olyan fél 11-ig fetrengtem az ágyamban, hátha sikerül elaludnom. Tippelj, nem sikerült. :

Most látom csak, hogy itt járt Lyta. A régi szép emlékek, megláttam a nevét, és egyből elmosolyodtam. :)

Barom, állat, faszfej, hogy hogy kaphat az ilyen tanári diplomát, hogy rohadna meg, úgy ahogy van. Méghogy az igyekezetet értékeli, mi? Azért nem képes megadni azt a kurva ötöst, mert belegebedne, ha reálisabban értékelne? Ne mondja nekem, hogy a szintem ugyanaz, mint a nem mondok neveket kiké, mert egyáltalán nem, az ő saját bevallásuk szerint sem. Most az én hibám az, hogy én nem szartam magas ívben az egész tesire? Az én hibám, hogy én, míg mások megmondták, hogy nem hajlandók korlátra menni, én teljesítettem, gyűrűn több gyakorlatot csináltam meg, mint a többiek, a szekrényt hosszában ugráltam 3 órán át, utána pedig két hétig sántítottam miatta? De azért ugyanaz a szintem, mint annak, aki egész évben ha 5-10 órát tesizett, csak épp mély a dekoltázsa, ugye? Mert nem képes annyit figyelembe venni, hogy lehet, hogy ennyi kell a kitűnőhöz? De nem, mert egy szarkeverő barom állat, akinek valamiért nem vagyok eléggé szimpatikus, hogy engem is olyan szinten osztályozzon, mint a többieket, ugye? Bassza meg az a… hadd ne mondjam meg mi.

Annyira ki vagyok bukva, hogy még az sem vígasztal, hogy a matek és az infó próbaérettségim is ötös lett, a törim meg a legjobb az osztályban (91%). Mert ugye vannak olyan tárgyak, ahol nem lehet belekötni abba, hogy nem tökéletes a földet érésem, mert ha jó a megoldásom/levezetésem, akkor jó a feladatom. Mért engednek ilyeneket tanítani?

A fényképek még mindig nem érkeztek meg, m telefonáltam a postára, ragszámot (vagy mi a faszt) kértek, most a hülye központot próbálom elérni, hogy mondjanak már valamit. Múlt csütörtökön azt írták, hogy már meg kellene érkeznie. Azóta 4 munkanap telt el. Többet itt sem rendelek, az is biztos.

A nyelvvizsga miatt ma már másodszor telefonáltam, akkor még mindig nem érkezett meg. Azóta küldtek egy e-mailt, ezért meg holnap mászhatok be Körmendre, hogy leadhassam az igazgatóságon statisztikát készíteni. Lassan úgy érzem, hogy a telefont a fülemhez is ragaszthatnám.

Mért kell ilyen kurva szemétnek lennie az egész világnak?

Hozzátold: kaptam hívást, hogy a fénykép megérkezett, apám munkahelyére kézbesítették, onnan visszadobták (teljesen fair), már a tököm tele van, hogy minden ajánlott vagy utánvétes küldeményem oda megy. Viccből címezem meg egyáltalán, vagy minek van nekem nevem, ha nem képesek nekem kézbesíteni az én küldeményeimet? Csak azt nem értem, hogy hogyha a postán van, akkor a telefonos csaj mért nem volt képes rendes felvilágosítást adni. Az anyámmal folytatott hívás közben érkezett a vezetékesen is a mamámtól egy hívás. Komolyan, hozzáragasztok egy antennát a fejemhez vagy nem tudom, de ennyit, mint ebben a pár napban, még nem telefonáltam egész életemben összesen.

Elmentem a postára. Utána meg este szerenád. Marha sok kedvem van hozzá, szétrobban a fejem. Átkozott világ.

Utálom, utálom, utálom az átkozott családom átkozott értékrendjét. Alig pár órája fejtettem ki Jucnak msn-en, hogy mekkora problémát jelent nekem az egész hülye ballagás. Egyszerűen szánalmas, hogy jujj, ballagás, akkor ajándékozni szokás, ajándékozzunk mi is olyan dolgokat, amire a gyereknek (vagy minek lehet nevezni, épp a felnőttkorba lépő egyénnek) az égvilágon semmi szüksége. Mert ugye a mi családunkban ez megy, ez a nagy hagyomány. Persze az, hogy az adott ballagónak mire lenne szüksége, az tökéletes ignorációnak van alávetve. Néha azt kívánom, hogy bárcsak ismerne a családom egy kicsit, hogy legyen egy kis foglamuk, mire is van szükségem. Aztán rájövök, hogy akkor még inkább beleszólnának a lehető legkisebb döntéseimbe is (nem mintha ez most nem így lenne), és rájövök, hogy ez mégsem feltétlen olyan szar. De mégis az, csak nem annyira szörnyen. Rohadjon meg az egész kibaszott világ. Boldog 'már csak egy hónap'-ot.

Túl vagyok az utolsó pénteken, milyen megható! *rázkódik a zokogástól*

Világ, holnap gondolok rád az ágyban fetrengve, hogy nektek mind tanulni meg dolgozni kell. Wehehe.

Igazából semmi okosat nem akartam írni. Ja de igen, ha egy négyszög két szemközti szöge derékszög, attól még nem biztos, hogy a négyszög téglalap. Vagy ha igen, akkor biztos lehetsz benne, hogy te is csak 29 pontot érsz el a 30-ból, mint én. Nem is volt olyan nehéz ez a próbaérettségis feladatsor. Vagyis a teszt része.

Vicces dolog bejárni az iskolába, de komolyan. Kár, hogy lassan csak múlt időben mondhatom.

Ja, még a múltkori blogbejegyzésembe írtam, amit végül nem küldtem el, hogy azt hiszem, már tudom, hogy milyen dolog egy sztárba szerelmesnek lenni vagy mi. Kár, hogy velem sosem volt ilyen, meg nincs is, csak azt hiszem, hogy tudom, hogy milyen lehet. Á, hülye a világ.

A mai blogolást is letudtam, szánalmas amit összevakeráltam, ennél sokkal viccesebb az életem.

Megírtuk a töri próbaérettségit, és nem bánom, hogy tegnap nem tanultam. Úgysem tudtam volna pont a szükségeseket átnézni. Az meg, hogy eddig úgy tudtam, hogy a diadalív a győztes hadvezéreknek épül, hogy a városba történő hazatéréskor átkelhessen rajta. Hát nem csak, politikai szándékkal épül, hát szívás, kit érdekel. :P

Felhívtam a Mondót, nagyon sajnálják, hogy még nem érkezett meg a nyelvvizsga-bizonyítványom, jövő héten valószínű megjön. Mostakarom! :D

A hülye fényképek meg nem jöttek meg. Pont egy hete, szerdán érkezett a megerősítő e-mail, hogy két napon belül szállítják. Egy frászt, hát csak nem jött se a futár, sem a posta nem hozta ki. Azért egy telefont megengedni luxus lenne? Ha holnap sem lesz itt, felhívom őket, hát nem igaz, hogy nem lehet tartani a határidőt. (a tablóképből rendeltem bélyegképeket, mert szerettem volna osztogatni az osztályban, lévén, marha idiótán mellérendeltem még anno) Argh, ó Magyarország…

Tudtam én, hogy Debrát Neve Campbell játsza, de ugyebár nincs önbizalmam azt mondani, hogy úgy van, előbb ellenőriznem kell az imdb-n. (Medium) Sürgős feladat önbizalmat építeni.

Hillary nyert Pennsylvaniában, de csak 10 jelölttel. Ez tényleg olyan semmilyen eredmény. Annyira bízom benne, hogy elnök lesz, és megkönnyíti az EU-sok munkavállalását az USÁ-ban, és a világ hepi lesz. Igazából csak Hillaryből tudom kinézni, hogy ilyen lépést megtegyen, meg amúgy is, a Clinton alma a legnagyobb. (Ez egy olyan idióma, amit már csak én ismerek => még alsóban, napköziben nyelvi fokozás és almához kellett írni külföldiül, hogy nagy, nagyobb, legnagyobb. Akkor hangzott el a Clinton alma a legnagyobb by egy lány, nevezzük Viviennek, akinek tényleg az a neve, és sosem voltam vele jóban, de mégis, és nekem mondta és megmaradt. Ő elfelejtette, mert egyszer rákérdeztem iksz évvel ezelőtt, (X eleme [+6;+8]) és nem emlékezett rá. Izé, azt is mondta, hogy van fényképe Clinton dolgozószobájáról. Ilyen öreg lennék, hogy a gyermekkoromról elmélkedek?) Amúgy is egy humánus politikusra van szüksége a világnak, és Margaret Thatcher után már a magas beosztású és nagy befolyású nők sem fehér hollók. II. Erzsébet, Beatrix, Angela Merkel, Condoleezza Rice.

Mostanában van egy olyan mániám, hogy rárontok egy tetszőleges (legyen egyenlő iksz) osztálytársra olyan felkiáltásokkal, mint 'basszus, tudod, hogy két hét múlva soha többé nem leszünk középiskolások, és megöregedtünk és innentől a mi életünk is taposómalom lesz és szar?! ' Úgy tűnik, ez másokat sokkal kevésbé foglalkoztat, mint engem, nekik megy a take it easy.

De ballagunk! Soha többé dolgozatok, meg mindennapi stressz, és csak most kezd bennem tudatosulni, hogy Ephram mit magyarázott az Everwoodban. Oké, nem teljesen, mert ő úgy említette, mikor visszatért egy kicsit a középiskolába, és hogy '…összeszorult a gyomrom. Olyan érzés volt, mint vasárnap este, amikor csak pár óra és suliba kell jönni. Már el is felejtettem ezt az érzést.' Hát basszus, Ephram, milyen igazad van! Már én is elfelejtettem az érzést. Oké, tudom, előttem áll még egy-két dolog, de már egyáltalán nem szorul össze a gyomrom, és nem leszek rosszul, ha meghallom a Napló szignálját. (Pavlovi reflex, itt mindig TV2 megy, és az a műsor csak vasárnap este fut) Már teljesen nyugodtan sétálok be, a tanárokkal párbeszédet folytatok, nem érzem, hogy bármiben is alsóbbrendűként kezelnének, egyszerűen emberszámba vesznek. Tisztelnek, viccelődnek velünk, mintha ezer éves ismerősök lennénk, akik csak összefutottak az utcán. Nekem még megdöbbentő, hogy felnőttünk, emberekké váltunk, akik felelősséget vállalnak, családot alapítanak, utcán sétálnak, bevásárolnak a saját háztartásukba, dolgoznak és élik a saját életüket. Ezek mind mi vagyunk, de olyan furcsa ez az egész, mintha a régi ismerősök testét valami szellem szállta volna meg és ezért változott volna meg minden. Ezt még meg kell emésztenem, olyan furcsa ez az egész.

Ma fejtegettem egy osztálytársamnak, hogy mért keveselli, hogy holnap csak matekból írunk és kevesellte. Ez a feladatsor abból a bizonyos 'kibaszott' könyvből származik, ami a Tóth-Fröhlich-Ruff tollából származik, és nem olyan rég szép kis kritikát kapott Tabytól itten. Az említett osztálytárs gimnázium-szindrómában szenved, a napi egy számonkérés már nem is elég neki. Megjegyezném, hogy neki az lesz élete legutolsója a középiskolában. Nekem még lesz a múlt hétfői alkalmasságis matek is.

Ui.: nem tetszett a mai House, Foreman idegesített. Oké, hogy depressziós meg emészti magát, de csinálja már szolidabban, mert így elrontja a tévénézés örömét.

Entschuldigung a kicsapongó és szélsőséges témaválasztás miatt, de most ilyen az életem, semmire sem érek rá igazán, és mindennel kell foglalkoznom. :)

Voltam ilyen alkalmassági vizsgaszerűségen vagy min. Szóval a BME-be kellett menni meg rajzolgatni. Két feladat volt: alaprajz alapján kellett ábrázolni a teret (perspektíva), ez volt vala egy óra. A másik, a rajzold le, amit látsz, tónusold meg minden egyébség, három óra alatt. Az első legenyhébben fogalmazva is szánalmas lett. A másik meg a többiek rajzát elnézve túlságosan is művészi. Én már csak ilyen elvont művészlélek vagyok, semmi keresnivalóm az építészetin. Igazából nem is érdekel, hogy sikerül-e vagy sem, lévén hogy úgyis a végén jelöltem meg a listának, és azért is gazdasági és menedzsment leszek. Ha meg nem, akkor ma gondoltam egy merészet és nagyot: akármennyire is rühellem az egészségügyet, ha nem vesznek fel sehova, szerzek ápolói képesítést, és tűzök ki az USÁ-ba, kapok zöldkártyát, fél év után bekerülök a nyugdíjrendszerbe meg minden. Ja, mostanában újra felébredt bennem a vágy, hogy nekem San Franciscóban kell leélni az életem. Vagy Seattle-ben, de ez most mellékes, nekem a Transamerica lábazatánál kell felpillantanom az égre, meg egyszer végigsétálok a Market Streeten, akárhány órába is teljen.

Visszatérve az alkalmasságira, az épület hatalmas és nagyon tetszik, és realizálnom (egy blogon olvastam, hogy milyen multifunkci szó, és tényleg, innentől gyakrabban használom) kellett, hogy ott fogunk sétálni Tabyval. (misztergrín) Csak azt nem értem, hogy a vizsga összességében hogy tarthat 14⁰⁰-17⁰⁰-ig, ha áll egy egy és egy három órás részből. Mindegy, végül is ők a matematikusok, nekem meg alacsony az intelligenciám, mert rossz az időérzékem. (mondták a rádióban, hogy egyenes arányosságban áll a kettő egymással, így Lidivel megállapítottuk, hogy két degenerált kommunikál msn-en) Jó hír, hogy most már egyáltalán nem félek Pesttől, teljes nyugalommal képes vagyok a nagyon magas házak között is mozogni, anélkül, hogy csúnya dolgoktól félnék. Főleg, hogy a Petőfi híd környékén már fantörpikusan kiismerem magam. Igazából rájöttem, hogy nem is olyan magasak azok az épületek mindenfelé, felhőkarcolók egyáltalán nincsenek, a Duna meg érdekes, de egy tengerparti városban még jobb lehet élni. (Frisco. Seattle. NY. Boston. Vancouver. Sydney. Amszterdam. Esetleg Miami.)

A mai napon egy matek érettségi gyakorló első (teszt) részét kellett volna megírni és most félek, hogy meg leszek szívatva, mert nekem majd be kell pótolni. Persze megbeszéltem a tanár bácsival, de jobb félni, mint egészni. Ésésésés mért, mért, mért olyan szakokat jelöltem meg, ahova rahedli matek kell? Oké, tudom, a humán telített nálunk, de ha úgysem itt akarok élni… Na mindegy, vagy kibírom, vagy nem, az első jó, mert lesz diplomám, a második meg jó, mert akkor meg diploma nélkül, fiatalon megyek angolországba.

A hétvégén beleolvastam az egy évvel ezelőtti blogolászásaimba, és akkor is utáltam az iskolavezetést. Van, ami sosem változik, viszont az akkori stílusom elvarázsolt, ha nem ismerném magam, biztos olvasnám a blogolásom. Persze mostanra már egy csomót változtam, nem vagyok annyira vicces meg ironikus. Mellesleg újfent utálom a blogom, és megint költözni fogok. Lálálá.

Úgy érzem, hogy komoly problémák vannak bennem, mintha valami pszichés betegségem lenne, az agyam pedig egyre inkább leépülne. Vagy egy része. Egyszerűen egyre kevesebb dolgot vagyok képes felfogni. Először csak a képzelőerőm tűnt el, nem tudom, hogy mi merre van abban a városban, ahol 18 évet éltem. Aztán gondot okozott képeket feleleveníteni, bár pontosan tudtam, hogy mi van rajtuk, de nem jelent meg előttem. Ugyanígy a tárgyak is. Egyszerűen nem tudom, hogy mi is az, amit látok, vagy mi az, amire gondolni akarok. Elfelejtem a tárgyak neveit, nem ismerem fel az arcokat. Pár napja, vagy talán hete észrevettem, hogy gondot okoz az írás, már nem jönnek a kezembe a betűk maguktól, mint régen, hanem gondolkodnom kell, hogy egy-egy bizonyos karaktert hogy is írnak. Korábban sosem fordult ilyen elő velem, és nem hanyagoltam az írást mostanában, hogy kizökkenhettem volna a gyakorlatból. Aztán ma olyan szintre jutottam, mint eddig még soha. Bekapcsolom a rádiót, magyarul beszél, teljesen közérthetően. Tisztán hallom a hangokat és a szavakat, de nem vagyok képes felfogni a jelentésüket. Teljesen ledöbbenek, hogy ismerem a nyelvet, hiszen az anyanyelvem, ismerem a szavakat, mégis olyan, mintha minden teljesen idegen lenne. Félek, hogy elhal az agyam egy része, vagy van valami szép kis betegségem, ami az összes tudás fokozatos elvesztését eredményezi. Lehet, hogy egy daganat növekszik a fejemben és szépen, lassan megöl. Félek. Egyszerűen rettegek, hogy mikor lesz az, mikor mindent elfelejtek, és hiába gondolkozom fél percet, az után sem fogok rájönni, hogy hogy jutok el a szobámtól a fürdőbe. Még nem volt lehetőségem élni, és attól tartok, soha nem is lesz. Mire elkezdhetném az életem, vége lesz. Sosem élhettem. Szeretném, ha legalább ez a feljegyzés megmaradna, mielőtt egy kerekes székes, nyálát csorgató akárki leszek, aki nem tud összetenni egy értelmes mondatot, és azt sem képes felfogni, kik vannak körülötte. Azt hiszem ez nem is oly távoli jövőben bekövetkezik. Ha már olyan szintre jutok, hogy a vegetatív cselekvések sem mennek, nem akarom, hogy gépek tartsanak életben. Nem akarok az ikszedik korteremben fekvő szegény akárki lenni. Nem tudom, mi történik.

~ Nem kérek kommenteket. ~

Megvaaaaan a nyelvvizsgáááááááám! :D

Hadd meséljek el egy történetet! :D Volt egyszer egy mobiltelefon. Már nagyon régi volt, több mint 4 éves, de még mindig fantörpikusan operált (kisebb hibákkal). Egy nap az aksi még félig volt, úgyhogy a tulajdonosa úgy döntött, még szükségtelen a feltöltése. Másnap reggel boldogan ment az iskolába (már amennyire lehetséges ilyen kíntelepre boldogan menni :D) és úgy élte a napját, ahogy többnyire szokta. Oké, kicsit intenzívebben, szünetenként rohangált az informatikába, hogy bepötyögje a kódját az ECL weblapján. Aztán egyszer csak a weblap csodák csodájára nem azt írta ki, hogy „Az eredmény még nem érhető el.”, hanem, szóval értitek, ott volt az eredmény. Teljes életnagyságban, sikerült! Szóval ment vala át a másik épületszárnyba, mert az osztályterme ott foglalt helyet, de a galériában azért elővette a telefont a zsebéből és hívni kezdte az anyját, mert mégis. Csörgött egyet, majd kettőt, egy bippenés és a telefon fekete lett, amit a tulajdonos érdekes fintorral nyugtázott, de úgy döntött nem fordít rá nagy figyelmet. Berontott az osztályba, elkiáltotta magát, így az osztálytársak is elözönlöttek az informaikába eredményeket ellenőrizni. A fiú hosszas tudakolódás után szerzett egy T-Mobile-os telefont és átpakolta a SIM-kártyát. (Ja, az aksi alatt/mellett/-in/körül egy halom por volt, ennek egy részét kifújta belőle, a többi az eltávolíthatatlan) Szóval kártyacsere, onnan hívogatás, egész nap sikertelenül. Aztán a fiú egész nap vigyorgott, mint aki beszívott, magyaron meg megjött az „A” tablója, szóval azt is megcsodálta az egész osztály. Gyakorlatilag ennyi a történet, szóval nincs tovább, de a tabló nagyon szép, a nyelvvizsga meg még szebb. :D

Bezárt a torrentspy, hír itt. Régen nagyon szerettem és a nagy kedvencem volt, de az utóbbi időben alig funkcionált. A hír kapcsán a mininova nem is olyan jó, az isohunt jobb. Amúgy is, hülye amerikaiak, zárassák be az összes amerikai torrent oldalt, akkor az is költözik Nyugat Szamoába, aztán örülhetnek maguknak, semmit sem érnek el, de úgy is mondhatnám, hogy torrent rulz! :D

Kéne kommentolni a kommenteket. Majd egyszer, most fáradt vagyok. :D

Az egyik kedvenc számom. Pont 13 kétszerese. A mai dátum. Ennyi tanítási nap van még a maival együtt hátra. A születésem napja. Azaz két hónap múlva születésnapom lesz. :D Már tudom, hogy mit (miket) szeretnék magaménak tudni. Egy valamit meg még egy valamit. Egyik megfizethető, a másik meg még inkább az. Ahogy az eBayen nézegettem 0.9-10$-ért vesztegetnek. Kellene egy rendes bankkártya. Jut eszembe, májusban a mostani úgyis lejár. Olyan szép terveim vannak nyárra, csak egyszer legyek már túl az érettségin… Nem azért, mert annyira zavarna, egyszerűen csak közém és a nyár közé áll. :D

A húsvét olyan jelentéktelen volt, hogy szóra sem érdemes. Amúgy life sucks, igazán hozzá lehetne már szokni. A húsvéti szünet meg egy légből kapott elnevezés, szünetet ugyanis nem tartalmaz. Régen volt húsvéti szünet. Régen, mikor még fiatal kisgyerek voltam, valahol alsó tagozatos koromban még több mint egy hétig tartott. Angliában két hetes. Bizony.

Emlékszik még valaki arra az aranyos Coca-Cola reklámsorozatra, ami egy buta dalocskát és aranyos képsorokat tartalmazott? 3 részből állt, a karácsonyi, farsangi és húsvéti.

Tele kosár hímes tojás tavaszi zsongás,
Na nehogy már a nyúl vigye a húsvéti sonkát,
Ha el akarsz hervadni most tegyél le róla,
Ilyenkor is frissít, mindig Coca-Cola…

Szerettem a 90-es éveket, kár, hogy alig emlékszem rájuk. De ahogy Vesta Spellman (Sabrina, a tiniboszorkány) megjegyezte: minden évszázadban a '80-as évek a legjobbak. Kár, hogy valószínű, soha nem fogok '80-as években élni.

Először is pejoratív. Erről ennyit.

Másodszor, mért van az, hogy egy karnyújtásnyira innen (vedd szó szerint, tényleg ennyi a határ) egész héten szünet van MINDENHOL? Értsd, nem csak iskolákban, hanem minden munkahelyen és mindenhol. Nem vagyok féltékeny, csak jó lenne kicsit pihenni. Lálálá, másfél hónap és soha többé iskola. Kapok viszont egy nagy vizsgasorozatot. Lehet nem ártana elkezdeni tanulni. :P

Akármennyire is szubjektív tudomány az irodalom és a történelem, és akármennyire is a tanár kénye-kedve szerint csavarhatja az érdemjegyet, a matematika objektivizmusával szemben, de úgy látom, hogy az életben nagyobb szükségem lehet az érvelésre, mint hogy ki tudjam számolni 49 a hetes alapú logaritmus másodikon értékén. Mellesleg ki tudom, mert négy, de nem egyszerűbb leírni, hogy 4, mint így szórakozgatni vele? Mert ha már egyszer objektívek vagyunk, akkor legyünk már közérthetőek is, a ködösítést meg hagyjuk meg a humán tárgyaknak, és fogalmazzuk meg ott úgy a szürkét, mint egy árnyalat, mely minden szín összessége és a semmi szín országának a mezsgyéjén helyezkedik el. Ui.: imádom a magyart, következetesebbnek tartom felépíteni egy érvelést, mint egyszerűbb alakra hozni egy hülye számsort. Hozza az egyszerűbb alakra, aki kitalálta, az emberiséget meg hagyja békén vele.

Matematika-ellenes posztunk olvashatták. Indoklás: ráment az egész minden szabadidőm a matekházi elkészítésére.

A Topic egész élvezetes egy magazin lenne, ha érthető nyelven lenne megfogalmazva. Minden esetre németen jól elszórakozgattam az angol oldal olvasgatásával. Csúnya amerikai helyesírás. Ja, Britni Szpírsz húgának a terhességéről szólt a cikk. Rumor és favorite. Nekem kell az u betű és pont. De nagyon egyszerű és érthető szöveg, olyan pre-intermediate lehet.

Mért van az, hogy a tanár richtig azt cseszi le a dogaírás közben (engem), akitől kérdeznek, mert másokkal ellentétben én még tanultam is, és tudom, hogy mi a különbség az intermedier és a domináns-recesszív öröklésmenet között? (költői kérdés) Hozzáfűzném még, hogy nem súgtam. Annyira. Meg nem is vettük sem a kodominanciát, sem a vércsoportok öröklődését. Mint megtudtam a dolgozat után 'hisz fakton szó volt róla!' (wazze) és hogy a kettőnek egymáshoz van köze. Már mindegy, de rajzolgattam hülye táblázatokat a vércsoportoknak, amiről már tudom, hogy rosszul. De a csodatölcsérek öröklődését jól mutattam be. Meg az öröklődést egészséges homozigóta és recesszív albínó esetén. Wehehe. Szerintem ez a témakör tök poén, igazából semmi olyasmi nincs, amit annyira meg kellett volna tanulni.

Estve jött a parancsolat üzenet és nem violaszín pecsét alatt, hanem egyszerű e-mail-ben, de egy szép tavaszi éjszakán, hogy a Goo Goo Dolls június 6.-án Londonban koncertezik. ("The Goo Goo Dolls have just announced two new shows - they will be headlining the Lili Claire Foundation's 'A Concert for Lili Claire' Saturday, April 26 at Mandalay Bay in Las Vegas, NV, and will be performing at the 02 Wireless Festival at Hyde Park in London, England on June 6th!") Milyen szép is lenne ott lenni! Megjegyzem, pont érettségi szünet lesz és pont előtte lesz a születésnapom. Ha valaki célzásnak akarná venni. :D Mondjuk, ha Londonba mennék, akkor legalább 1-2 hétre mennék, arra meg nem a legjobb időpont közvetlen a szóbelik előtt. Olyan furcsa olyan dátumokat olvasni, amik a 18. születésnapom után lesznek… Olyan szürreális.

Lényegében ma vagyok 6500 napos, de nem zavar. =) Ugyebár matek, rosszul számolni is egy művészet, és egy olyan művészléleknek, mint én, alapvető létszükséglet. :D

Juc: kaptál két darab 5-öst németből és meg vagy dicsérve, gratulálok, „nagyon jó ötletek vannak benne”! :D *köszi*

Ma megtörtént a fotózkodás, vagyis a megyei újság (Lidi kedvence: Vas Népe) fotósa kiszállt, hogy készítsen egy csoportképet az osztályról, ami a ballagási mellékletbe bekerülhet. Ide is bekerül, amint megjelenik az újság maga. :D

Jelentem, töriből rendesen rendszert sem váltottunk, hagytuk az egészet, szóval a füzetemben az 1990 májusára bejelentett (ugyebár ’90. május, kizárólag a tiszteletemre) első többpártrendszeri választások után az Anjou-kor gazdasága következik. Hehe. :D

*a többi mindenség cenzúrázva*