Tipikus. Semmis új, de hadd legyen. A hülye fizika bezzeg sikerült, biztos vagyok benne, hogy 5 lesz. Utálom, mért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem? Na mindegy, ezért érte meg tegnap hajnali 1-ig fizikázni.

De ennek köszönhetően fáradtabb vagyok fizikailag, mint szellemileg, elaludtam a Tények alatt, a teljes Aktívot is végigaludtam, Hál' Istennek egy kockát sem láttam belőle.

Viszont ez a mai nap kész volt, mennyi idő kell egy némettanárnak, hogy felfogja, nem érdekel senkit sem a német? Végigröhögtök az egész órát, meg aztán az angolt is, de azon legalább figyeltünk. De mi vagyunk ám a komoly és érett 11-esek, csak épp nem látszik. De csak mert jó fonalgombolyaggal dobálózni szünetekben. Meg órán. :D

Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Na mindegy. Ez a matekdogámra vonatkozott, az egyik feladat kijött, a másikban valahogy elszámoltam magam. Minek dédelgetek álmokat arról, hogy 5 lehetnék év végén? *idióta*

Magyarból viszont nem feleltem. De a kiosztott jegyek érdekesen alakultak, ilyen sorrendben: 1,1,3,2,4,3 Látszik de szorgalmasak vagyunk. Mindegy, elkértem az egyik osztálytársam fénymásolatait (3 legjobb irodalmas füzetéből és a nővére kidolgozott érettségi tételeiből áll), szóval lesz mit tanulnom, vagy 1 centi magas stóc.

Ha már ennyire jöttök a Valentin-nappal, nos: az ókori római eredetű, de az amerikai kereskedők hozakodtak vele elő, hogy kitöltsék valamivel a karácsony és húsvét közti időszakot. Személy szerint hülyeségnek tartom, mint minden más ünnepet, én a szürke nyári napokat szeretem. De mivel vidéki paraszt vagyok, nos itt nincs minden teleaggatva rózsaszín szívekkel, és nem aggódok, hogy bárki is lecsúszna keresztben a csókpartnere torkán. ^^

Lytusnak: A Haloween jó ünnep. :D Szeretem a cukrot és a csokit. Amúgy most szeretném kijelenteni, hogy a töklámpásozás nem amerikai szokás, az pogány szokás, hogy távol tartsák a háztól az ártó szellemeket. Aki azt mondja, hogy amerikai, annak Valentin-nap alkalmából felajánlok egy dementor-csókot.

Egyéb új nem igazán van. Mondhatni semmi új.

Holnap is hulla leszek. Mindig azt hiszem, hogy a következő héten tudok pihenni, de ez sosem jön össze, ahogy közeledünk a hétvégéhez, a tanárok egyre több dolgozatot jelentenek be a következő hétre. Beletörődjek, hogy az életem következő 6,5 éve ilyen lesz? (Ki mondta hogy 6,5? Még hányszor megbukhatok :twisted: )

Mostanában nagyon úgy érzem, hogy nem tudom tartani a számat. Vagyis ugye vannak mindenkinek titkai, amiket vagy senkivel, vagy csak valakivel, valakikkel nem akar megosztani. Nos mért van az, hogy nem is olyan rég, ezeket tökéletesen magamban tartottam, nem is gondoltam rá, már tudat alatt is elirányítottam onnan a gondolataimat, most viszont ott zakatolnak ezek a gondolatok a fejemben, a nyelvemen vannak, és folyamatosan figyelnem kell rá, mit mondok ki, mert ha esetleg kicsúszna a számon, világvége effektus következne be. Csak képzeljétek el, milyen lenne, ha egy tanárral való beszélgetés során véletlen, de tényleg véletlen, semmi rossz szándékkal, megemlíteném, hogy utálom a tanítási stílusát. Na addig tartana az életem. De az élet is összeesküdhetett ellenem, ugyanis direkt löki felém azokat a témákat, amikről egyáltalán nem akarok beszélni, így csak pár eshetőség van:

Más ötletem nincs.

Egyéb: Holnap meghalok, első két óra magyar, egy betűt sem tudok és felelünk. Miután hétfőn matekházit írtam irodalmon, és a tanár pont elsétált a padom mellett a kuka felé menet, ahol elől volt a számológépem és egy kockás lap, nos eléggé valószínű, hogy észrevette, és „csakazértis” megmutatja hogy mit kellene csinálnom. Ráadásul múlt héten szerdán nem is voltam magyaron, igaz egész nap nem voltam, mert orvoshoz kellett mennem, bőrgyógyászat meg csak szerdán van délelőttönként. Fél 9-re mentem, 11-kor jöttem ki, éljen a magyar egészségügy. :? Ráadásul félév előtt nem voltam hajlandó felelni a jobb jegyért, ami történetesen a 4 lett volna, mert szerinte 3/4-re álltam. De végül megadta a 4-et, nem tudom hogy milyen indíttatásból, mert egyszerűen utál. Pozitív gondolkodás: nyugi, ez lesz az első feleltetés a félév óta, és ilyenkor mindig azokat felelteti, akik gyengébbek voltak félévkor, volt 2-t szerző egyén is. Uff, én majdnem 3 lettem. (Miatyánk, ki vagy a mennyekben...)

Tesiből meg lettem dicsérve, mert „Le tudom küzdeni a félelmeimet.” De tényleg félelmetes az a hülye korlát, hogy 2 méter magasban a vállamon két rúdra támaszkodva kell átfordulni, nekem nem olyan széles a vállam, le is eshetek, és szükség lenne még a nyakamra, meg amúgy sem jó dolog a fejetlenség.

Aki nem tudná miért írok ilyen idiótaságokat, azzal közölném, hogy ma 3 fizikám volt. 3! 3 olyan óra, amin semmit sem értettem, és csütörtökön doga, jajj nekem. Igaz holnap meg matekdoga, de azt úgy hiszem, tudom. Csak még át kell nézni. Szóval ez a 3 fizika úgy épült fel, hogy egy fizika órarend szerint, egy fizika biológia helyett és még egy fizika osztályfőnöki alatt. Úgy bírom ezt az 5 percet kérek az óra elejéből, aztán még kicsengetés után is a fizikát magyarázza. Könyörgöm, hogy nem lehet leadni egy anyagot több, mint két és fél óra alatt? És ezt most nem tanítási órában értem, hanem rendes órában, ami 60 perből épül fel. Ráadásul eléggé érdekes volt, hogy tankönyvben olvasmány rész, elhadarja, erre meg „Mért nem jegyzeteltek?” Hát baszki ott van hogy olvasmány, nem ajánlott tananyag vagy mit tudom én. Azért nem jegyzetelünk, mert várjuk a múzsa ihletését, viccből, nem mindegy? Ez „csak” fizika, a szent tantárgy. Áh. -.-'

Viszont szelebrésön: már harmadik éve rendelte meg a Vancsó Ödön-féle matekkönyvet, és három éve folyamatosan szidja, hogy ezt rendeli meg, de folyton megrendeli. Fejlemény: jövőre új matekkönyvünk lesz, éljen! És jövőre fizikánk sem lesz, nem lesz többet olyan, hogy az iskolában töltött 6 tanórából 3 fizika legyen.

Megjegyezni: Napóleon leesett a Vater lóról és belefuladt a Rodos tóba. - by töritanárunk. Legalább két normális óránk volt ma, angol és töri. :)

Megint roppantul hasznos információkat osztottam meg a világgal, de szerintem most sokkal rendezettebben írtam le, mint máskor.

Mondtam már, hogy újabban szeretek ebbe az iskolába járni? :) Vagyis nem szeretek, de eddig azért emésztettem magam, mert első helyen ezt jelöltem meg és csak másodikon a Kanizsai Dorottyát Szombathelyen. Annak olyan jó 0. évfolyama van, és egy szörnyen jó iskola, de mivel a Vörösmartyt jelöltem be elsőnek, így oda mentem. Aztán ennyi idő után, hogy az egyik (ex)osztálytársam, aki oda ment és visszajött hozzánk, már nem is tudom, hogy milyen lenne oda járni. Biztos jó lett volna, de most újongok, hogy nem oda járok. Hogy miért? Hát van ugye egy új magyar tokijó motel banda, a No, Thanx és a kedves tagjai oda járnak. Milyen lenne, hogy akár egy osztályba is járhatnék egyikükkel? Igaz szerintem idősebbek, nem tudom melyik évfolyamba járnak, de szerintem 12-esek. Most így belegondolva, ugyebár a 11. évfolyam szervezi a szalagavatót, ballagást, mindent, ki nem bírnám, hogy ne álljak neki röhögni, ha meglátom őket, márpedig ez elég égő lenne ilyen rendezvényeken. Szóval most hepi vagyok, hogy járhatok ebbe a kicsike gimnáziumba, ahol a légkör felettébb családias, mivel vagyunk össz-vissz kb 450-en, a tanári kar meg tiszta rokoni. Tornatanár a könyvtáros férje, a töritanárom a magyartanárnő is egy pár. Az ofőm meg elvált a nejétől, aki az iskola másik fizikatanára. Az igazgat neje épp otthon van, kisgyerekükkel. Szóval tök vicces az egész, mikor mesélnek a magánéletükről, aztán ismerjük a házastársukat is meg minden. Amúgy mondtam már, hogy a magyartanárom anyjával egy utcában lakunk, és régen nagyon jó volt a viszonyunk, csomószor voltunk náluk? Lehet ezért is utál a magyartanár annyira. Ahogy nézni tud, mikor itt van, én meg tolom a biciklit a házuk előtt... :D

Szóval aranyos kis iskola ez, csak épp a pletykák nagyon mennek, meg minden, de meg lehet szokni. Nem szeretem, de most nagyon jól elvagyok. :)

Megint egész nap semmit sem csináltam, egyszerűen szörnyű vagyok, de tényleg nem csinálok semmit, pedig annyi tanulnivalóm lenne... És ráadásul valamit nagyon elronthattam, mert már a blogomba is alig járnak. :) Mindegy, a lényeg az, hogy szörnyen lusta vagyok, ma megint nem csináltam mást, csak felépítettem egy jól menő vidámparkot a Roler Coaster Tycoon-ban. Tudom, szánalmas vagyok, hogy egy ősrégi játékot nyúzok, de nem tehetek róla, hogy a 3. szerintem kezelhetetlen, a 2-t meg még nem is láttam. Szóval maradok a legelső változatnál, aranyos kis játék, mint mondottam ősöreg (1999), még a két kiegészítője közül sincs meg egyik sem, mégis imádom. Lehet, hogy be kellene szereznem a 2. részt (2002), ahogy a képeket nézem, olyan, mint az első, csak kicsit szélesebb skálával rendelkezik használat terén. Még a kezelőfelülete is ugyanolyan. Ellenben a 3. szörnyű, túlmodernizált, teljesen 3D, sok funkcióval, szerintem sokkal kevésbé élethű, mint a legelső, pedig ez már 2004-es.

És ha ráérek ilyeneket irkálni, kíváncsi leszek a holnapi teljesítményemre matekon és angolon. Nem, inkább nem akarom megtudni, itt mért nincs influenza?

Azt hittem nincs mit írnom, pár napja semmi értelmeset nem is írtam, aztán olvasni is alig olvastak, amit nem is csodálok, de tegnap éjjel, illetve ma hajnalban rájöttem, hogy igenis van mit megosztanom a világgal. Vagyis megosztani az emberekkel az eget rengető tudásomat, amire önművelésem során tettem szert, csak hogy hű legyek az egoizmusomhoz. :) Fura érzés volt notesszel és tollal feküdni az ágyon és írogatni a témákat, de megcsináltam. Szóval mindig van miről írni, csak meg kell találni az ihlet angyalát.

Korábban keltem mint általában hétvégén, és később, mint ahogy hétköznap elhagyom a házat. Ahogy felültem az ágyban, az egész napfényben fürdött, világosabb lett a szobám, mint bármikor az elmúlt pár hónapban. Lehet, hogy csak azért, mert eltűnt a fenyőfa az ablak elől, nem tudom, de újra szellős lett a szobám, oda tudok menni az ablakhoz, hogy lenézzek az utcára, és már a napfény is visszatért, aranyszínű csíkokat festve a szőnyegre. Valamikor volt egy kristály az ablakba téve, amire ha rásütött a nap, teleszórta az egész szobát szivárványszínű foltokkal, csodálatos volt, de egyszer elengedte a ragasztó, és eltörött, azóta nem olyan színes a szoba. Be kellene szereznem még egy olyan kristályt, ha már egyszer a napsugár is visszatért, és ébresztett.

Volt egy kedvenc sorozatom, régen meghaltam, ha egy nap nem láthattam legalább egy rész, vagy feldereng előttem a kép, mikor egy nyári szünet hajnalán csak azért elbicikliztem a mamámékhoz, mert ők előbb kapták meg a rádióújságot, úgyhogy azon a pénteken már 10 körül náluk lehettem a postásra várva, aztán fellapoztam az újságot, majd felhívtam a húgom, hogy „MINDEN HÉTKÖZNAP LESZ A LEGELSŐ RÉSZTŐL KEZDVE!” Aztán ment a legelső rész, akkor láthattam legelőször, a magyar premierjéről lemaradtam. Vihar volt kint, végig azért rimánkodtam, hogy ne legyenek túl vastagok a felhők, hogy elérjen a jel a paraboláig, és rendes felvételt tudjak róla készíteni. A rész pedig csodálatos volt, korábban el nem tudtam volna képzelni, hogy ki az a Jeremy, vagy hogy mi a frászért kellett hazatérnie Phoebe-nek, mért nem volt korábban otthon. Minden délután néztem, minden részt láttam, mikor épp nyaraltam, a mamámmal vetettem fel, aztán zsinórban néztem azokat a részeket is. Valamikor betéve tudtam az összes varázsigét, kívülről idéztem részleteket belőle, daraboltam az újságokat minden cikkért, képért, a gépet telepakoltam mindenféle fanart és hivatalos képekkel, videókkal. Mára már megfakultak az emlékeim, de azért ha megnézek egy-egy részt, kellemes melegség önti el a szívemet.

Vagy épp mardossa valami, mint például ma, mikor látnom kellett, hogy a főcímhez új zenét tettek be a 8. évados hivatalos DVD-n. Miért? Most nem érdekelnek a jogok meg ezek a blablák, csak az, hogy mért kellett elrontani a sorozat szentségét? Imádtam azt a számot, hiába hallottam legalább 500-szor, mert annyiszor biztosan hallottam, minden sorhoz fel tudtam idézni a képkockákat a különböző évadokból. „I am the son and the heir of a shyness that is criminally vulgar”

Miért kellett a sorsnak így átvágnia ezzel a sorozattal? Először nem támogatják rendesen a WB-nél, majd nem szándékozzák Magyarországon kiadni a DVD-ket, fél éven át nem mondják meg, hogy adnak-e neki még egy évet, majd 8 év után leveszik a műsorról, a még mindig hatalmas nézettségnek örvendő sorozatot. Azt hittem, hogy ezzel vége van, de közel sincs, ez az új fűcímzene olyan, mint egy rajongói videó. Mi lesz itt még? („And all my hope is gone”)

Igazából semmi érdekes mondanivalóm sincs, nem is vagyok igazából, csak szeretném látni, hogy létezem. :) Már a szombatban írok, mégis pénteki hozzászólás lesz, mert szeretném látni, hogy pénteken is alkottam, ami igazából nem igaz. Szeretnék valami nem hétköznapit csinálni. :roll:

(„We are the normal, we live and we die, with no reason why”)

Nem tudom egyesek hogy tudnak olyan hatalmas hatást kiváltani a pár soros bejegyzéseikkel, ami nekem több mint egy oldalnyival sem sikerül. Lenne még mit tanulnom.

Ma nekiestem a fának, igen, nálunk még áll, már díszektől megcsupaszítva, csak szét kellene szedni, hogy eltehessük jövőre. Szeretjük január végéig megtartani szép hangulatot teremt, bár ez aztán semmi hangulatot nem adott. Szóval az egész lakásban leszedtem az összes díszt, de ezúttal nem éreztem űrt a szívem helyén, kifejezetten tetszik, hogy a lépcsőről eltűnt a műfenyőág az égősorral. A szobámban még megvan a fa, arra nem jutott időm, holnap vagy legkésőbb pénteken leszedem azt is, de azt imádom. Nem azért, mert karácsonyfa, vagy mert karácsonyi hangulatot ad, vagy mert szép, hanem a díszek miatt. Akárhányszor ránézek, eszembe jutnak a nagyszüleim, hogy már nem hozzák le többet a dobozokat a padlásról, hogy nem állítanak fát az előszobába, amit kerülgetni kell, ha a fürdőszobába megyünk, nem álljuk többet körbe, amint a csengő a Csendes éj-t dalolja. Nem szeretem a karácsonyt, de szeretem a nagyszüleimet. Bár csak elköltöztek, de elvitték a gyerekkorom, magamra maradtam az emlékekkel. Még a házba sem merek visszamenni, félek elsírnám magam, mikor kisétálnék a nagyszobából, elöntenének a nyári emlékek, mikor reggel pizsamában slattyogtam ki a konyhába, ahol a mama ült szemben az ajtóval és a Sláger rádiót hallgatta. Aztán bementem a konyhába, ő reggelit csinált, a papa pedig bejött a konyhába a szobából és összecsapta a kezét. Mindig összecsapta a kezét, olyan hangosan és váratlanul, hogy mindig megijedtem. Nem lesz több családi ebéd, nem fog többet a kutya vonyítani ha éhes, nem megyünk többet hátra a kertbe egrest vagy ribizlit szedni, elmúlt a gyerekkor, ideje felnőni. Nekem meg erőt kellene gyűjtenem, hogy el merjek menni a házba búcsút venni, vissza kell adni az önkormányzatnak, soha többé nem mehetek oda, nem nyaralhatok ott az unokatestvéremmel, a Hajnikával, nem mászkálhatunk a padláson, nem mehetünk többet a tóra, vagy hintázni. Mély levegő, egy lépés előre a medence széléről, érzem hogy zuhanok, érzem hogy közeledek a víz sima felszínéhez, hogy egyre távolabb vagyok a szárazföld biztonságától, majd a lábujjam megtöri a sima víztükröt, a testem is vízbe ér, érzem, hogy mindenhol érintkezik a tetemmel a hűvös víz, a vízfelszín pedig teljesen felborzolódott. Ez fog történni, jelenleg már elhagytam a földet, még csak a lábujjam ér vízbe.

De nem feledem, ahhoz, hogy új kontinenst fedezzünk fel, el kell hagynunk a szárazföld biztonságát.

"Ezúttal a nyakazás elmarad. -"

Ez az idézet jutott eszembe ma reggel. Ugyanis a napsütés megvolt, minden megvolt egy tökéletes reggelhez, de a hideg futott végig a hátamon. A nyár még hívogat, de a csontjaim a tél mardossa.

Teljesen sokkolva vagyok. Hova fejlődik a világ, anyám most jelölt be iwiwen. Nem mintha gondom lenne vele, de még ott tartok, hogy csak a gyereket bírják kezelni a számítógépet, a felnőtteknek az internet szó meg a kék E betűt jelenti.

Igazán érdekes volt ez a nap. Nem tudom eldönteni, hogy hogy állok az angollal, de az élet rendszeresen pofozgat vele. Ma először németen (a mai angol elmaradt), ahol a tanár egy angol idézetet olvasott, de olyan kiejtéssel, hogy az volt a kérdésem, mit keres az angolban nicht. Aztán az interneten is, hogy mi folyik... Még augusztusban beleszerettem egy lengyel számba, de sehol sem találtam fordítást. A youtube-on kommentezetem, hogy ugyan már valaki csak lefordíthatná angolra. Valaki le is fordította most januárban, el is küldte, megkaptam, hálát rebegtem érte. Másnap egy másik felhasználó írt, hogy hogyha szeretném, lefordítaná. Megírtam, hogy köszönöm, de épp most kaptam meg a fordítását, erre felajánlotta, hogy hogyha kell egy lengyel dal angol fordítása, csak forduljak hozzá. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek, hogy ilyen emberek vannak, aztán rájöttem, ez az emberség, egyből visszaírtam, hogy köszönöm, ha lesz egy lengyel dal, szólok, cserébe szóljon a magyar dalok miatt. Azt hiszem itt valami Extreme makeover – World Edition ment végbe. Ma ez a szó végig ott motoszkált a fejemben, meg kellene néznem ezt a Charmed részt.

Aztán a fórumon is hogy elharapódzott az angolozás, és nem merek beleszólni (nem mintha szándékomban állna, hiszen továbbra sem írok a fórumra), egyszerűen nem merek angolul megszólalni, sosem tudom, hogy milyen szinten vagyok. Egy részében úgy érzem, hogy nagyon jó, a másikban meg kifejezetten cikinek találom magam. Az intonációm nullán van, bár kalapot emelek az előtt, aki ezt írásban kiveszi, egyébként magyarul is teljes mértékben „laposan” beszélek, nem tudok nyomatékot adni a szavaimnak. Rá kellene ülnöm a lexikámra, mert nagyon szegényesnek érzem, a kiejtésem szerintem nem lehet olyan rossz, csak nem látok magam előtt kritikát. Az osztályban persze a Gergő a legjobb, ő a példa, de Gergőnek nem rakja senki sem az orra alá, hogy hogyan fejlődhetne tovább.

Olvasgatva a fórumot, simán megy a thou +st, annyiból megtanultam az egészet, hogy kinyitottam az Országh-féle szótár hátulját pár éve. Persze mennek ezek az informális szavak is, nem okozott gondot soha a wanna, ain't, cuz, luv és társaik, a actchly-t kitalálni tartott körülbelül két másodpercig, míg végigbetűztem, egyből rájöttem.

Jó Viának, hogy így megy neki az angol, de én se lehetnék hálátlan a sorsnak, ott vannak az amerikai rokonaim, eddig kétszer voltam náluk, kilenc évesen már jártam az USÁ-ban, bár nem hiszem hogy sokat fejlődött volna az akkor még nem létező angol nyelvtudásom. Lehet, hogy akkor ivódott belém maga a nyelv lényege, szavakat nem tanultam, az biztos. Most meg milyen hálátlan lehetek, hogy így nem foglalkozom velük. Pedig mindent felajánlottak, járjak ott egyetemre, lakjak náluk, adnak kocsit, szobát, mindent. De nem merném megtenni, már meg sem tehetem, változtak a körülmények, a család szétesett, épp most költöznek pár évre munka miatt Svájcba, onnan meg nem igazán tudnak segíteni az angollal. Én meg ma is leszóltam őket, minden nap leszólom őket az életben, mert „csak” amerikaiak.

Amúgy sem olyan a hozzáállásom a dolgokhoz, hogy Amerika lenne az isten, lehet olvasni a fórumban is, főleg a terrorozás miatt megy el az életkedvem, ha az USÁ-ra gondolok. Megyek innen az biztos, de se nem az USÁ-ba, se nem Kanadába, se nem Nagy-Britanniába vagy Írországba, hanem Ausztráliába, vagy ha nem kapom meg az engedélyeket, akkor Hollandiába. Döntöttem, a nyáron nekiállok a hollandnak, végül is nem lehet olyan nehéz, ha képesek voltak a der/die/das-t leegyszerűsíteni de/het-re és állítólag a het is folyamatosan tűnik el. A névszóragozást meg eltüntették, helyette előjárókkal fejezik ki a dolgokat, mint az angolban. Hogy ez hogy illik ide? :)

De Tünc megjegyzése eszembe juttatott egy beszélgetést vele az ősidőkben, vele priviztem legelőször a fórumon. Már akkor is a Hollywood feliratot hajtotta, ez volt 2005 novemberében. :) Ha beleegyezik, meg is oszthatom azt a beszélgetést. Majd valaki továbbítsa felé a kérést, érdekes egy beszélgetés volt, kíváncsi vagyok megvannak-e még neki azok az üzenetek. :P

Ma reggel megérintett a nyár. Elmaradt az első órám, később keltem, nagyszerű volt, hogy érezhettem, milyen, ha egy reggel egyedül vagyok itthon, a nap beragyog az ablakon, fényárba öltöztetve az étkezőt. Ezért imádom a nyarakat, csodás egy csésze gőzölgő teával kinézni a napsütötte kertre, pihenten, minden aggály nélkül. Persze ahogy kiléptem az udvarra, megcsapott a tél lehelete, a hófoltokat látva összeszorult a szívem, hogy még csak január van, de a lelkem lebegett, éreztem, hogy szabad vagyok, mosolyogtam, és a nap visszamosolygott rám. Ezekért a reggelekért érdemes élni.

Úgy érzem nem tartozom sehova. Valaha volt egy családom. Talán. Most gúny tárgya vagyok, aki folyton vitatkozik, azt keresi, hogy mikor mibe köthet bele. Volt egy iskolám, amit sosem szerettem igazán, de belül a lelkembe zártam, most már ez sem tetszik, utálok minden percet, amit eltöltök a falai között. Már nincs olyan hamar vége az óráknak, a percek mintha megtriplázódtak volna, csak azt veszem észre, hogy egyre hosszabbak az órák. És ennek köze nincs ahhoz, hogy nem értem az anyagot, mert újabban mindent értek, mármint a legtöbb anyaggal kapcsolatban. Egyszerűen úgy cseppen le a tanárok ajkairól a szó, mint a vízcsepp a csapról, lassan hintázik, majd elindul, gyorsul, és szétterül a mosdóban. Persze egyre inkább úgy érzem, hogy az a mosdó megtelik, egy csepp után robbanás szerűen átszakad a fala, és mindent ki kell adnom magamból. Ennek még nem jött el az ideje, de félek hamar eljön. Aztán ott van a virtuális életem is, vagyis csak volt. Millió helyre jártam a neten, blogokat olvastam, videókra vadásztam. Mára mindenki elidegenedett tőlem, nem érdekelnek sokak blogjai, az enyémbe is egyre kevesebb ember jár. A fórumokon is elfeledtek már, már csak egy sárgult fényképről kacsintok vissza a tablók közül. Mondhatni mindenki elfeledett az élet minden területén. Csak vagyok, senki sem keres, hogy egy-egy jó szót váltson velem, és én sem megyek a másik után, hogy ne felejtsen el. Kívülálló lettem, akinek semmihez sincs semmi köze. Meg kellene találnom az utamat haza, a hazába, ami az életem, a családom, a barátaim.

Bassza meg ez az egész hadd ne mondjam ki. Bemenni este 7-re, aztán ott ülni egy teremben semmit sem csinálni 5-ig. 10 órát kidobtam az életemből, amikor akár aludhattam volna. De nem, mert be kell menni, mert mit tudom én, ha nem megyünk be osztályfőnökit kapunk. Az osztályfőnököt meg már 2-re hazatámogatták, annyit ivott. Nem ítélek, felőlem igyon. Mi meg megkaptuk, hogy nehogy inni merjünk, mert hogy fogunk részegen pakolni? Nem is akartam inni, meg nincs is gondom a fentmaradással, ha magamért csinálom, de ha kötelező, és ráadásul az én szabadidőmben, a hétvégémen, azt iskola épületében, 10 órán át, máris nem éri meg annyira.

Az intézményegység-vezetőnő meg lelépett, odaadta a kulcsokat a magyartanárnak, a párhuzamos osztály ofőjének. Csak hát a kulccsal valahogy nem lehetett kinyitni a régi szárny és a galéria közti ajtót, tehát le kellett volna vinni az asztalokat az aulába, és vissza fel a másik lépcsőn a régi szárnyba, hogy minden visszamehessen a helyére. Egy frászt, mindent egy kupacba pakoltunk tanári utasításra. (Valakinek legalább volt esze.) A termek mind szörnyen néztek ki, mindenhol sütemények hevertek szanaszét, egyszerűen szörnyű volt, elvileg kitakarítják, hát remélem is, mert mi a helyére pakoltunk minden asztalt az új szárnyban.

Ha belegondolok, hogy jövőre az én szalagavatóm lesz, és nekem kell járnom azokon a lépcsőkön, amit úgy ragadtak a kosztol, süteménytől és hányadéktól... Nem akarom. Egy évem van, hogy kiemigráljak külföldre, és másik iskolába járjak, ahol nem ünneplik ezt az egészet. Olyan szép ünnep lehetne, ha nem lenne kötelező a 11. évfolyamnak, főleg a józanabbik felének, aki nem itta hullarészegre magát és húzott haza. Persze felelősségre sem lesznek vonva, mert szalagavató. -.-'

Nem lehetne a miénket valami másik helyen tartani, ahol nem az osztályokba ültetjük le a szülőket, és a nagyszülőknek nem a másodikról kell a földszintre menniük, ha táncolni akarnak?

Ráadásul teljesen ki vagyok. 6 körül feküdhettem le, délután 3-kor keltem fel. Egész nap teljesen hasznavehetetlen leszek, itt van már fél 5, és még mindig pizsamában és köntösben ülök a gép előtt. Utálok mindent, ami ehhez az iskolához köt, szerintem egyetlen érettségi találkozóra se fogok elmenni.

UFFFF! :shock:

Panic! At the Disco-t hallgattam megint, lehet, hogy kissé hangosabban, mint szoktam, de nem baj, mert élveztem. Vége lett az albumnak, lemegyek a földszintre, erre mit kapok: „Milyen jó zenéket hallgatsz!” Ez tényleg fura volt, hogyan lázadozzon már az ember, ha a szüleinek nincs ellenvetése a zenéje ellen?

Na jó, örülök, hogy nincs vele bajuk, de a Cranberries még normálisabb zenéket játszik, ha lehet egy zenére a normális jelzőt használni, de mégis az Animal Instinct alatt pattant a hifim vissza a padlóról neki a falnak. Hogy értse meg egy ember így a szüleit? Jó, tudom, megérthetetlen kategória, de akkor is, fura volt, hogy most „dejózenéthallgatsz” van. Ezek szerint menjek a fodrászhoz, festessem feketére a hajam és fésüljem a szemembe? A depis megjelenés a családon belül úgyis megvan, azt meg úgysem veszik észre, hogy az iskolában többnyire röhögőgörcsben szenvedek. :D

Vé elgondolkodtatott. Nem tudom, hogy hogyan, de igaza lehet, több lehet ebben az asztrológiában, mint sokan hinnék. Vagy még skizofénebb és naivabb vagyok, mint egyébként. Na mindegy, a végeredmény ugyanaz, marhára tele vagyok kettősségekkel, és mindenféle ikrek specialitásokkal. Így a fogd és fuss, vagy hagyd és rohanj génem is megvan, hiába próbálok dacolni vele. Ja és még hozzájön, hogy rendkívül töprengő jellem vagyok és folyamatosan gondolkozom azon, hogy mit kellett volna másképp vagy jobban tennem, a hibáimon meg emésztem magam. Ez már sokkal kevésbé ikrek tulajdonság, azok nem foglalkoznak ennyit a múlttal, mondhatnám én is, hogy a „hákúnámá-tátá”, ami megtörtént, nem lehet rajta változtatni, mosolygós arccal nézhetnék szembe a jövővel. Vagy nem, de attól még sokan tudnak úgy élni, hogy ahogy esik, úgy puffan, nem érdekli őket. Nos ez engem igen. Vagy nem, vagy igen is és nem is, és máris sokkal jobban erős az ellentétes rész. Mindegy, a lényeg, hogy ikrek vagyok. Hogy mért írtam ezt le már nem is tudom hányadszor? Nos, ki is lehetne akár találni ennek és az előző hozzászólásomnak a segítségével, persze hogy blogról van szó, és megint menekülni akarok innen, elrohanni, de nem tudom, hogy miért. Most senki sem bántott, csak egyszerűen kiújult a „ROHAAAAANJ” ösztön, vagy a keressünk jobb helyeket, aka vándorlás, de csakis olyan helyre, mint ami jobb lehet, mint az előző. Csakhogy tökéletes nem létezik, maximum az ideák világában, ebben a világban csak pillanatnyi tökéletes dolgok vannak. Ennek az oka, hogy nem vagyunk olyanok, mint mi vagyunk, folyamatosan változunk, így változnak az igényeink és elvárásaink is, viszont a körülményeink maradnak ugyanolyanok. Na most vezessük le ezt egy blogra. Ez egy szuper blogszolgáltató, két hátránya van, az egyik: nem enged belenyúlni a CSS-be, csak a beállított sablonokat használhatod, ha nem fizetsz 15$-t. A másik pedig, hogy ritka kevés a magyarok létszáma, amiről azt hittem, hogy jó. Illetve akkor jó is volt, de megint fordultak az igényeim és most én is szeretnék olyat, hogy idegenek is betévedjenek. Persze lehet, hogy így is tévednek be, csak olyan szörnyen írok, hogy könnyebb a bezárásra kattintani. Nem tudom, de szerintem nem írhatok olyan rosszul, esetleg a stílusommal kergethetek a francba egyeseket, azt elismerem, eléggé változékony, a nyers, mindent megmondoktól egészen a nyafogósig, ahol a lelkem fájdalmát írom le. Tudom, tudom, ezek a lélek rezdülései, teljesen természetes, csak hát ott van a probléma, hogy ez a lélekben természetes, ha már így jön ki minden belőlem, az már zűrzavar, összevisszaság, káosz. Tudom, ikrek vagyok, lehet azért van így, nem tudom, minden esetre szeretném, ha, ha nem tudom. Nem tudom, hogy mit szeretnék, mindenesetre aki aggódni kezdett, ne aggódjon, nem fogok elmenni innen, jó ez így, hogy senki olyan nem olvas, aki nem ismer valamilyen szinten. Végül is semmi értelmeset nem írok, csak írok. Aztán egyesek olvassák, egészségükre, ne aggódjatok, dacolok magammal, nem hagyom, hogy elrohanjak innen is. :)

Vajon hány blog kellene egy embernek? Illene több blogot nyitni, hogy ne keverjem össze a mindenféle fajta bejegyzéseket? A mai nap folyamán vagy 3-4 különböző stílusú, beállítottságú és irányú üzenetet akartam írni, elgondolkodtam, hogy hogyan nézne ki sok hozzászólás egymás után. Aztán nem tudtam mérlegelni, hogy melyik érné meg a legjobban, úgyhogy mindet elvetettem.
Hogy nézne ki, hogy körülbelül 5 percenként mentek volna a bejegyzések, hogy milyen felháborítónak tartom a pesti iskolabezárásokat és összevonásokat, hogy az aktív üdítős riportjáról lemaradtam, de szerintem arra a témára összpontosítottak, ami a youtube-on már hónapok óta fent van (diétás Pepsi és Mentos), hogy a szalagavató mekkora egy trágyadomb lesz, hogy nem akarok holnap bemenni a szalagavatóra és csak holnapután hazajönni, hogy milyen lett a félévim, hogy megkaptam a nyári kedvenc zeném szövegét, és már értem, hogy miről szól, köszönöm miyavi123-nak az angol fordítást (Vejsznyevan cse, ujsznyikin cse), hogy a némettanárunk milyen hülye, mennyire utálom, hogy láv Everwood, hogy Dawe mekkora ez barom, részletekért a blogjába tessék látogatni.

Szóval ennyi gondolatot lehetetlenség egyetlen blogba belezsúfolni, hogy ne nézzenek hülyének. Lehet, hogy egy vlog kellene nekem, szövegben sokkal több mindent le lehet darálni, csak épp akkor a pofám is benne lenne. Meg jó lenne, ha tudnám, hogy érdekel olyasvalakit is, hogy mit irkálok, aki nem ismerősöm szegről-végről és csak azért olvas, mert a kötelességének érzi, szóval néha úgy érzem, hogy csak azért van forgalma a blogomnak, mert nem tudom. Mert megszokták a stílusomat egy fórumon és most hiányolnak, és még a legunalmasabb bejegyzésemet a földigiliszták szexuális életéről és táplálkozási szokásaitól is érdekfeszítőnek találnák az előadásomban. Vagy nem, csak azért olvasnak, hogy én is olvassam őket, pedig én mindenki olvasok, aki ismerősöm valamilyen szinten, végül is nem halok bele, hogy egyesek mosolyt csaljanak az arcomra. :)

Így a végére:

Fiú és lány beszélgetnek.

Fiú: Hazakísérhetlek?

Lány: Igen meg!

Hát nem nem vették fel? Így számítson az ember a családjára, mit lehet kivenni ebből a beszélgetésből, hogy:

-Felvennéd az Everwoodot?

-Nem tudom, hogy hogyan kell használni a felvevőt, ráadásul te sem tudod kezelni, miért várod el tőlem, hogy tudjam?

-Én az időzítőt találom meg alig, és tudom használni.

-Akkor mért nem állítod be?

-Mert 15 perc múlva bent kell lennem a suliban. De csak a legszélső „Rec” gombot kell megnyomni.

Ezek szerint nem érthető a beszédem, vagy teljesen hülyének vagyok nézve. Mindegy, elegem van az egészből. De ha beállítottam volna, se tudtam volna felvenni, mert hazaér a húgom, belöki a vivát, és mért rakná vissza a beltérit a tv2-re? Elegem van az egészből. Az a beltéri is egy nagy kupac hadd ne írjam le, hogy mi, mért nem lehet kábeltévénk? Utálom, hogy a világ végén kell élnünk. A tegnapi 4400-ban csak kétszer szállt el. Hogy élvezzen így az ember bármit is? Egyszerűen meghülyül, és másodpercenként csak 2-3 frame-et továbbít, a hang meg megy rendesen, másik csatornára kell váltani és vissza, emiatt meg lemaradtam kétszer is. Ha meg anyám nem váltott volna csatornát, akkor meg végigkockázhattam volna az egészet. Esküszöm, csak olyan helyre költözöm, ahol van kábel.

Amennyit meg láttam magából a sorozatból, tetszett. Oké, azt nem értettem, hogy a hapi hogyan vérzett a zsebkendőre, vagy 30 centivel odébb, de ezektől el lehet tekinteni, az ötlet nagyon jó, Lily karaktere tetszik a legjobban. Néha elgondolkodok rajta, hogy milyen jó lenne, ha én is eltűnnék 10-20-30 évre, senkinek sem hiányoznék, és mikor visszajönnék, nem keresne senki. A képességes rész nem érdekel, rájöttem, hogy nem igazán szeretem az ilyesmi sorozatokat, szerintem ezért nem töltöttem le újabb részeket a Heroesnak sem. A Charmed az más, ott van rá magyarázat, de a Smallville is mekkora trágyadomb? Ameddig tartalmazza ezt a „Mért vitték el őket, kik és mit csináltak velük?” szálat, addig nézni fogom, érdekes egy sorozat. De ha megpróbálják itt is a szuperhősök szálat vinni, akkor úgy leveszem a programomból, hogy nagyon, enyhén szólva kerülni fogom.

Összességében tetszett, színes, ötletes, oké, a szinkron kissé gagyi, de ez már megszokott. Ha így folytatódik a történet, akkor mindenképp nézem.

Átkozott hópihék, mind összeesküdtetek ellenem, még hogy globális felmelegedés! Ezt nektek! .,|,,

Mondjon le télanyó, nem fogok havat lapátolni, mért nem élhetünk napsütés megyében, ahol télen is van 15 fokos átlaghőmérséklet? Az utak tiszta lucskosak, kimenni sem lehet.

Mood: totally exhausted
Music: My Chemical Romance – Welcome to the Black Parade

Olyan nem fair ez az élet! Tegnap hajnali fél 2-ig matekoztam, tök jól megy annak az izének a kiszámolása, csak pár hibát csináltam, de értem, és tudom, hogy hogyan kell csinálni, a hibák is mind csak számolásiak. Oké, az ciki, hogy a háromszög belső szögeinek az összegére 140 fokra jöjjön ki, de megoldottam, megkerestem a hibákat. Volt olyan feladat, ahol három eredményt húztam át, mert a negyedik volt a jó. De kijött, magamtól.

De nem ettől vagyok fáradt, vagyis bizonyára ennek is nagy jelentősége van, de nem tudok rendesen aludni, nem aludhattam mély álomban többet 1-1,5 óránál, szinte mindenre emlékszem miken gondolkoztam álmomban. Olyan fura, vagy azért, mert beteg vagyok, és ez nem hagy aludni, vagy az iskola stresszel ennyire. Ha az utóbbi, akkor nem tudom, hogy hogy fogom bírni az érettségit és a főiskolát/egyetemet.

Volt egy álmom, és rendkívül furcsa volt, apámmal mentünk kocsival, majd megálltunk, mert megérkeztünk utunk végére. Kiszálltunk a kocsiból és egy kanyargós patak mentén haladtunk gyalog, sátorozni, valahogy úgy, mint a mai Everwood részben, bár ez biztos nem lehetett rá hatással, mert csak órákkal később láttam ezt az epizódot. Ott haladtunk, a patak mély árkot vájt a dombok között, minkét oldalt a partján egy erősen sáros rész volt, több méter szélesen. Azon gondolkoztam, hogy láp vagy mocsár, és hogy mi a különbség a kettő között. Meg akartam kérdezni, de angolul, hogy „Mi a különbség a swamp és a marsh között?” Oké, beismerem, ez az angolóra hatása, ezen gondolkoztunk múlt szerdán, mármint hogy mi a különbség a láp és a mocsár között. Már majdnem megkérdeztem, mikor egy világosabb részre értünk, egy földes-kavicsos út haladt a patak mellett és egy ezüstszínű kocsi állt meg, és két ismerős szállt ki belőle, egy házaspár, akikkel együtt nyaraltunk Egyiptomban. Nagyon fura volt, mert arról szólt az egész, hogy ketten fogunk sátorozni, de kiderült, hogy ők is oda tartanak. Köszöntünk egymásnak, és emlékszem rá, hogy összetegeződtünk. Mintha olyasmi is szóba jött volna, hogy mit csinálunk, aztán mondtuk, hogy úgy terveztük, sátorozunk, ők értették, hogy mi a szándékunk, hogy az apa-fiú kapcsolatot szeretnénk erősíteni (pedig a valóságban nincs is ilyen), de a nő valami viccel elütötte az egészet, és utána sokkal enyhébb lett a légkör. Aztán elszakadt a fonal. Vajon mi történt volna ezután?

Aztán most úgy lebegek. Nehéz elmagyarázni, tudom, hogy nincs mit tennem, de nem zavar, élvezem. Jó, hogy nincs olyan konkrét tennivaló. Persze tanulni kell, de ebből áll az iskola, viszont az egyéb életem teljesen szétesett, eltűntek belőle az emberek. Volt egy remek fórum, ahol imádtam olvasni a hozzászólásokat, kapcsolatok jöttek létre, embereket ismertem meg. Aztán a fórum szétesett, nincsenek meg a színes hozzászólások, nagyon hiányolom Phoebet, Lytát, Rose-t és Tabyt. Valahogy ezért is kezdtem úgy a bejegyzésem, ahogy kezdtem, Rose szokta így, de mostanában semmit sem tudok róla. Szeretnék vele kapcsolatba lépni. És Phoebért is aggódom. Egyikükkel sem beszéltem már hosszú ideje, kivéve Tabyval, vele épp beszélgetek, de nem tudok semmit róluk. Mármint Lytáról tudom, hogy megvan, tőle olvastam pár hozzászólást, de Rose-ról és Phoebről semmit sem tudok.

A fórum ma egész nap be sem jött, de ha bejönne, sem olyan lenne, mint régen. Szeretném, hogy Lyta hétfőn megint szidja Freit, hogy miatta marad el az NCIS, szeretném, hogy Phoeb jöjjön az együtteseivel és a focival. Persze mindenki hiányzik, de többnyire írnak blogot az emberek, így az ő életükből nem maradok ki annyira. De Rose, ha olvasod, én is beleestem ebbe a számba! Most úgy illik a hangulatomhoz! „We'll carry on, we'll carry on, we'll carry on, we'll carry on!” És folytatni fogom, nem adom fel, remélem, hogy egyszer újra érezhetem a fórum szívének lüktetését, nem eshet minden darabokra örökre.

Kurvára nem értem ezt a két pont skaláris szorzata izébigyót, de nem is különösebben érdekel. Az viszont igen, hogy ezért holnap karót fogok kapni, de nem tudok ellene mit tenni. Persze erre bazinagy szükség lesz az életem során, csak legyen már a kezemben az az érettségi.

Ez az NCIS rész nagyon jó lett volna, de ki a franc volt az operatőr? Ott a közepe táján, a bowlingpályás és az azt követő jelenetben a kameraállás ritkaszar, úgy forgott az a kamera, hogy én szédültem el, még most is kavarog a gyomrom.

Kijelenthetem, hogy Medi cikkje alapján, amit belinkelt a fórumon (http://index.hu/kultur/eletmod/emo071011/), már emonak sem vagyok jó, mert erősen közeledek a 17 felé, és utálom Adyt is, ja és nem azért utálok húst enni, mert sajnálom az állatot, hanem azért, mert utálom a csontot szedegetni ki a számból, mert egyrészt nem szeretek ráharapni, másrészt gusztustalan, hogy a számban turkálok és a kezem is tiszta zsír lesz. Na ezért eszek csak olyan húst, ami nagyon zsírmentes, és a hús tökéletesen elválasztható a csontról, még mielőtt a számba kerülne.

Öööö, most van egy olyan érzésem, hogy többet tudtatok meg rólam és az étkezési szokásaimról, mint amit valaha akartatok.

Regisztráltam a B13-ra, de nem költözik a blogom, szeretek itt lenni, csak szerettem volna kommentálni az ottani bejegyzéseket is.

Leért az Everclear diszkográfia, bár nem tudom, hogy őket honnan ismertem meg. Van egy olyan sejtésem, hogy van valamilyen közük a Charmedhoz, de a WMP szerint az albumaikon kívül egyetlen egy szám található meg, az is a Sikoly 2 filmzenéről. De lehet, hogy van egy How Soon Is Now? Feldolgozásuk, és onnan ismerem őket, nem tudom. Ellenőrizni kellene, de már kissé kezd bosszantóvá válni, hogy így szedegetem össze a lemezeket, egy együttes legalább fél gigát elfoglal, és ez nem tudom már hányadik együttesem. Kellene valami szabályozást bevezetni magamnak, mert a zenemániám a totális követhetetlenség felé konvergál, és lassan én aggódom magamért, csak épp nem érek rá, mert zenét hallgatok. :D

De ma kiderítettem, hogy hogy s mint voltak a Street to Nowhere albumai, és szomorúan jöttem rá, hogy hiányzik három számuk, amiket nem tudok beszerezni. (Waiting, Hallelujah, It's Not Me) Persze ez alatt az idő alatt foglalkozhattam volna azzal az átkozott matekkal is, de nem tettem. Nem tudom mi lesz így velem, még lusta vagyok a biztosan tudott dolgozatra való felkészüléshez is. :? Talán majd egyszer ezeket is be tudom szerezni, elvégre most fut be ez a banda. És ez az egyetlen együttesem, akinek semmi köze tv-sorozathoz, filmhez vagy ismerőshöz, senki ismerősöm nem hallgatja.

A Windowsnak valami baja lehet, mert nagy gondjai vannak, nagyon be van lassulva, lehet le kellene futtatnom egy komolyabb víruskeresést.

Most akkor össze vagyok omolva, vagy nem? Mert nem bírom követni magamat, egyszerűen nézzétek meg ide is mennyi mindent leírtam, de értelme nem sok van, legalábbis másoknak nem igazán van köze hozzá, szükségem lenne egy komoly lelki rendszerezésre, hogy végiggondoljak mindent.

Igazából nem is hallottam erről, csak az egykori kedvenc fórumomból értesültem erről a zenei irányzatról. Teljesen laikusan álltam hozzá, nem volt semmi előítéletem, mivel kisvárosban élek, ilyen embereket sem láttam, itt mindenki teljesen ugyanúgy öltözik, farmernadrág, póló vagy ing, kapucnis vagy sima pulóver, az évszaknak megfelelően vagy bőr (esetleg farmer) vagy pufikabát, a divat olyan egy évvel később ér ide. Erről van egy sztorim, ugye nem is olyan régen hatalmas divat volt a narancssárga pulóver, két éve én is beszereztem egyet. Eléggé furcsa volt, hogy mindenki megnézett, mert még senki sem látott ilyen élénk színű ruhában embert. Ez ősszel volt, nyárra, vagy inkább a következő őszre már szinte mindenkinek volt egy ilyen színű ruhadarabja, nem látszottam úgy ki a tömegből. De a mai napig emlékszem rá, mikor törin néz rám a tanár, én észre sem veszem, mert a nap az ablakon át pont a szemembe süt, aztán megszólal: „Gergő, olyan jól nézel ki!” Az egész osztály röhögni kezd, majd a tanár menteni próbálja a menthetőt: „Vagyis a pulóvered színe, ahogy rásüt a nap.” Na mindegy, azóta ki van jelentve, hogy én jól nézek ki, főleg ha a nap is rám süt. :D

Hogy visszatérjek az emohoz, semmi előítéletem nem volt, még csak ilyen stílusú zenét sem hallottam korábban. Legalábbis azt hittem.

Szóval olvasgatom a bejegyzéseket, direkt nem írok, mert nem szeretném leégetni magam, hogy a vidéki paraszt megint le van maradva a városi dolgoktól. Olvasom a jellemzőit az emo-s embereknek, és nem értem, hogy miről szól, nem értem, hogy hogyha már a '80-as évektől létezik, mért nem hallottam róla korábban.

Amit megértettem belőle:

Kialakulási körülmények: '85-ben, Washington DC-ben egyre több embernek lett elege az agresszívvá vált punk irányzatokból, ezért bár meghagyták a kemény vonalat, de sokkal lágyabb, érzelmesebb, befordulóbb zenét játszottak. Ekkor még csak két kis együttes játszott emotional zenét, de '94-re elterjedt az egész USÁ-ban, átért a nyugati partra (Ami ugye minden agymosás központja, gondoljunk csak Hollywood-ra), és egyre inkább összemosódott az emo elnevezés az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő indie rock-kal. Ez nem is volt akkora probléma, mert addigra az alapító bandák feloszlottak, illetve kis cégeknél adatták ki a lemezeiket, nem kerültek összetűzésbe az új emókkal. Aztán megjelentek a divatirányzatok is, és egyre inkább ezt jelentette elsődlegesen az emo szó, majd az együttesek sorra húzták ki magukat az emo megnevezésből, vagy azért, mert régiek voltak, és nem akartak a mixelt stílusba csatlakozni, vagy azért, mert egyre inkább egyre silányabb jelentése volt az emo szónak, így a művészi függetlenségre hivatkozva (meg persze a régi emósokra), kimentették magukat. Szóval most mindenki emo és senki sem emo, és egy valami éppen Amerikából kiindulva megint a világot ostromolja. Lehet ennek jó vége?

Divatirányzat: répanadrág, pöttyös mintázatú vagy teljesen fekete ruha, vans cipő (erről még nem is hallottam korábban, de a converse már ismerős! :P ), vastag keretes szemüveg, kitűzők, karkötők

Kinézet: fekete, szembe fésült haj, erősen sminkelt arc

Egyéniség: homo, de legalábbis biszexualitás, labilis egyéniség, szinte folyton (mű)depressziós jellem, karvagdosás :shock: , szeret panaszkodni (bár ezt nem értem, aki depressziós, az nem panaszkodik, hanem magába folyt mindent, és a szobájában bőg), nem tesz különbséget fiú és lány között, azaz ugyanúgy néz ki mindkét nem képviselője.

A feketeleves: egy cikket olvasva a nyakamba borult a tudat, hogy a jelenleg emónak nevezett két legnagyobb banda közül az egyiknek az egyetlen lemeze teljes mértékben rajta van az mp3 lejátszómon (Panic! At the Disco), a másikat meg épp abban a pillanatban hallgattam (My Chemical Romance). Most akkor emo vagyok?

De azért megosztanék pár idézetet is (ezek mind egymás után hangzottak el):

„én hányok az emoktól....persze ha vki emo, attól még nem fogom utálni, de maga a style sztem hányinger... :roll: az a sok buzi rózsaszín pasi, aki arra büszke h homokos... :x :x ” - Nikky J.

Hm, kezd szimpatikus lenni ez a stílus. ^^

„Egyetértek.” - Zoralina

Egész jónak tűnik ez az emo! :D

„dettó.
szóval. akkor nekem annyi jött le, h emo az, aki(nek):
fekete arcbalógós haja van, festi magát, buzi, és (népszerű) együttesben játszik.
de, figyusztok, a pöttyös tök jó minta, és tök jók a vans cipők... :roll: ” - Bruin

Bár igazán nem tudom, hogy mennyi ebben az irónia, de én is emo akarok lenni! Hol lehet csatlakozni? :D

De akkor most tulajdonképpen mi van? Mert minél többet tudok meg, annál jobban összezavarodok. Nem tudom, hogy ki kicsoda, most akkor csak magukat sajnáltatják, vagy csinálják magukat sajnáltatottnak, úgy értem keresik a helyzeteket, ami után magukat sajnáltathatják? Mi a fenének jó ez?

Most akkor emo vagyok, mert hallgatom a jelenleg emónak hívott zene két legjelentősebb képviselőjét, akiket úgy ismertem meg, hogy fogalmam sem volt róla, hogy emók? És emo vagyok, mert a hajam is kb így néz ki, csak épp én mindig eligazgatom a szemem elől, ja és éppen szőke vagyok, aki kétségbe van esve, hogy olyan sötétbarna lesz, mint az apja?

Összegzés: Nincs gondom a stílussal, igazából nem szoktam senkit sem megbélyegezni ilyesmi miatt, amíg normális. Ez az emo meg kifejezetten szimpatikus, nem fogok csak azért ellene fordulni, hogy a tömeg mellett szóljak. Sőt, mellé állok, és lehet hogy ez bizonyítja az emo-s kilétemet, hogy direkt keresem az ilyen helyzeteket. Bár inkább szeretek mindig mindenben a kisebbség oldalán lenni, onnan jobban lehet vitatkozni, a vita meg a lételemem. De ki tudja, hogy ez mennyire emo tulajdonság...